Életmód

Törékeny lélek táncol a szavakat gyűjtő őrségi fotós képein

Mezei Márta
Mezei Márta
Szalvéták helyett álomszép szavakat gyűjt és szívével fotóz az Őrség szerelmese.

Mezei Márta immár harmincnyolc éve él az őrségi erdő közepén. Kercaszomor mellett találta meg igazi otthonát a természet ölelésében.

A körzeti ápolónő erdőjárásai alkalmával piheni ki az egészségügyben megélt pörgést, felfedezi a vadon csodáit. Varázslatos utazásaira csupán egy fényképezőgép kíséri el, ez számára az ideális társaság.

Gyüttment voltam az itteni emberek szerint, azután egyszer csak azt mondták, Márti, te már őrségi vagy, hozzánk tartozol. Ez nagy szó volt tőlük, mélyen meghatott. Szeretek itt élni, szeretem ahogy körülölel a természet

– vallott életéről Márta a Sokszínű vidéknek.

Lepkék, őzek és vaddisznók szomszédságában

Négy éve a gyerekek „kirepültek”, ekkor kezdett Márta még többet fotózni, szabadidejében saját kedvtelésére. Mindig szerette a természetet, egy-egy séta alkalmával lenyűgözte az őrségi vadon páratlan szépsége, arra gondolt, ezt mindenkinek látni kell. Kezdetben fotóit a falu internetes oldalán osztotta meg.

Egy őzzel vagy vaddisznó kondával összetalálkozni az erdőben különleges élmény, Márta számára ez már majdnem mindennapos az őrségi vadonban. A hobbifotós házikója az erdő közepén áll, Márta nap nap után magára ölti terepszínű ruháját, és nekiindul vadonnak.

Bár kiállítása még nem volt, nem zárkózik el előle, az álma egy képes könyv az Őrségről, Kercaszomor és környéke élővilágáról.

A szívével fényképezi a szépséget

Számára a fotózás és a természet egy varázslatos világ, erről tudósít rendszeresen pazar fotóival. A páratlan hangulatú felvételeket egy-egy találó mondattal teszi élményszerűbbé. A képekhez írt rövid mondatok az érzéseit tolmácsolják.

Rejtett tisztásokat aludt végig a bódúltan derengő napfény. Aranyló pálcájával festegetett a tarlószélen bolyongó szürke hétköznap. Sötét káprázat társat keres az alkonyatban. Törékeny lélek táncol ruhátlan utakon…Huncut mosollyal csábított a gyűrött arcú hetedhét..

Galéria

Cetlikre írogatja, amit jártában-keltében hall, és ezeket a „felcsipegetett szómorzsákat” illeszti a képekhez.

Szavakat gyűjtök szalvéták helyett. Először a kép születik meg, aztán napok is eltelhetnek, amire kigondolom, mi legyen a szöveg. Éreztem, hogy szerény a szókincsem az érzéseim pontos megfogalmazásához, ezért tudatosan figyelni kezdtem a szavakat az utcán, a könyvekben vagy egy-egy filmben. A fellelt szavakból rakom össze a mondatokat az aktuális érzéseimmel együtt.

Márta követői a bejegyzésekhez gyakran hozzászólnak és saját fotókat küldenek. Mára interaktívvá vált az oldal, jelenleg több mint 8800 kedvelője van a Kercaszomor VadonÉlőVilágnak. Az oldal emblémája az első fotóinak egyike, egy busalepke.

Az Őrség szerelmese autodidakta módon, saját tapasztalatok révén fürkészi, mitől lesz hibátlan egy-egy felvétel. Mezei Márta minden témáról számos fotót készít.

Talán túl sokat is készítek, amire kiválasztom azt az egyet, ami szerintem a legszebb. A szívemmel fotózom. Legyen bármilyen gépe az embernek, ha nem a szívével látja, amit rögzít, az nem lesz olyan, amilyennek szeretné

– fogalmazott a természetbarát.

Párába takarózik az erdő

Az őrségi hölgy embereket ritkán örökít meg, de munkája közben azért összetalálkozik olykor érdekes karakterekkel. Eta nénivel a munkája során találkozott, az idős hölgyet rendszeresen felkereste otthonában. A néni tősgyökeres őrségi volt.

Sajnos, már nem a mi világunkban él, de életében „eleven”, dolgos asszony volt. Ő is az egészségügyben dolgozott, ojtóasszonynak mondták, mert Ő adta be az injekciókat, amit az orvos felírt. Sok gyereket is a világra segített. Mindig mosolygott, tele volt szeretettel

– idézte emlékeit az erdőlakó.

Márta számára az Őrség az éltető levegő, ahol „kinyílt” a szeme a szépre. Ebben a „meseországban” lett anya, felnőtt nő és nagymama. Az Őrségben látta meg, hogyan sír a felhő, hogy táncol bódultan a méhecske virágról virágra, hogy dalolnak a madarak reggeltől napestig, és milyen az, amikor párába takarózik az őszi erdő.

A pillangók csendes násztáncát, az erdei vadak szabadságát, az aranyba csorduló naplementét, a pataklocsogást, és az igazi csendet itt hallgatom. Átéltem fotózás közben a nyári viharokat, ezer szúnyogcsípést, a mozdulatlanságot, dermesztő fagyot és forróságot. A levált bakancstalp, az éhség és a szomjúság a hajnali neszekkel mind hozzám tartoznak.

Befogadta a vadvilág

Tavaly augusztusban, egy nyári este különös dolgok történtek a kercaszomori erdőszélen.

A hobbifotós gyakran letelepedik a „gyepűszélbe”, szeret magában pihenni. Mezei Márta ezekre a „terepi megfigyelésekre” tudatosan felkészül, ilyenkor nem mos hajat, illatot véletlenül sem tesz magára, a ruháit sem öblíti. Terepszínbe öltözik, és igyekszik mozdulatlanul meghúzódni, figyelni.

Aznap a szárazság és a hőség együtt már elviselhetetlenné vált, a fotós számára az erdő mellett mégis simogató volt az esti szellő.

Zörejt hallottam szemből, az erdőszélről. A vad felől fújt a szellő, így nem észlelhetett engem az őz. Nem gondoltam, hogy látni is fogok valamit, inkább csak ücsörögtem a gondolataimba merülve…

Az avar megzörrent, és Márta elindította a videó felvételt: egy tekintélyt parancsoló őzbak vált ki az erdőszélből. Bár mozdulatlannak gondolta magát, a vad szinte azonnal kiszúrta, és elindult a fotós felé. Márta már-már karnyújtásnyira került az agancsostól.

Erőteljes és gyönyörű volt, még sohasem láttam ilyen szép őzbakot. Jött felém, de azért tartott is tőlem. A virágos réten felszaladt, a dombon megállt, és a szemembe nézett. Ekkor korgott egyet a gyomrom, vagy talán a széljárás változhatott, mindenesetre faképnél hagyott. Még most is a hatása alatt vagyok, hihetetlen, megismételhetetlen pillanat volt.

A cikk fotói Mezei Márta készítette.

Kapcsolódó
Festőművészek is megirigyelhetik a szentgáli fotós káprázatos képeit
Szentgálon él Kovács Károly, aki szabadidejében meseszép fotókat készít a Bakony őserdeiről.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik