Életmód

Akad olyan méhész, aki idén még nem pergetett mézet

pixabay
pixabay
Az ideit gyenge termésű évnek tekintik Vas vármegyében.

A hűvös tavasz és az áprilisi fagykár a méhészek idei évére rányomta a bélyegét: kevesebb mézzel számolnak Vasban, írta a Vaol.

Hosszú, hűvös tavasszal indult a szezon, ez már az év elejére rányomta a bélyegét. Hiába virágzott a repce, mint első méhlegelő, a rossz időben nem tudtak dolgozni a méhek. Mindezt egy durva fagykár követte: az éppen akkor érkezett, amikor négy-öt milliméteres rügye volt az akácnak, így elfagyott. Csak másodlagos, harmadlagos úgy nevezett sarjúvirágzásból tudtak a méhek nektárt gyűjteni.

A mai napig vannak olyan méhészek, akik nem, hogy akácot, egyáltalán semmilyen mézet nem pergettek. Az ideit gyenge termésű évnek kell tekintenünk Vasban

– összegzett Benedikti Árpád, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) Vas vármegyei szaktanácsadója.

pixabay

Nyáron a szerencsés méhészek egy keveset a napraforgótáblákról begyűjtött nektárból is tudtak pergetni, de ez Vasban kevésbé jellemző. A napraforgó virágzása végén, illetve azt követően érkezett a sok eső, így abban a gyűjtésben kárt már nem okozott a méhészeknek.

A nyár végén virágzó növényeknek, mint például az aranyvesszőnek, talán még jót is tesz, hogy sok csapadékot kapott. Nem őshonos növény, ezért mindig vita övezi, jó vagy nem jó az aranyvessző jelenléte, nekünk méhészeknek azonban fontos méhlegelő. Hozzásegíti a méheket a betelelő élelem összegyűjtéséhez

– vélekedett a szakember, aki hozzáfűzte: száraz időjárásban nem várható méz, ezért kicsit most bizakodnak: gyarapodást, betelelő mézet várnak a méhcsaládoknál.

Kapcsolódó
Megválasztották az ország mézkirálynőjét
Borszéki Eszter Viktória szívügyének érzi a magyar méhészek támogatását, a mézfogyasztás népszerűsítését és kiáll a méhek nélkülözhetetlensége mellett.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik