Makai Balázs szenvedélye a természetfotózás, ami kikapcsolódást és feltöltődést nyújt számára. A fiatalember a zajos és nyüzsgő hétköznapok után a természetben leli meg a nyugalmat és a lelki békét.
Balázs, a Mecsek varázslatos rengetegében kisgyerekként is számos élményt és emléket gyűjtött.
Szerencsésnek mondhatom magam, mivel olyan helyen nőttem fel és élek a mai napig, ahol körülvesz a természet. A Mecsek lankáit már kisgyerekként is jártam édesapámmal. Valószínű ekkor lett megalapozva a természet iránti szeretetem
– mondta a Sokszínű vidék érdeklődésére a természetfotós.
Mint kiemelte, nagyon fontos számára az etikus fotózás: úgy tartja, egyetlen fotó sem ér annyit, hogy a természetben bármiféle ártó nyomot hagyjon.
Sokat járom az erdőt, így rengeteg szépet, érdekes dolgot látok. Úgy éreztem jó lenne ezeket megörökíteni és megosztani másokkal is. Nagyon időigényes a természetfotózás, rengeteg gyakorlás, tanulás kell hozzá és itt nem csak a több kilós technika használatára gondolok, amit magával cipel az ember, hanem az éppen fotózni kívánt faj ismerete is szükséges hozzá. Már sokan elmondták, de magam is osztom azt az elvet, egy kép sem ér annyit, hogy bármiféle kárt okozzunk a természetben
– vélekedik Balázs.
Leggyakrabban a Mecsek hatalmas erdőségeiben barangol, ahol az ezernyi titkot rejtő makróvilág piciny lakóit, a különleges kinézetű hüllőket, a fák lombjai között motozó madarakat és a rengeteg vadjait örökíti meg. Van, amikor tudatosan készül a fotózásra, egy általa jól ismert területen. Ilyenkor lessátrat, álcaruhát használ vagy éppen csöndesen, észrevétlenül meghúzódva lesbe ül, miközben figyeli a természet rezdüléseit és neszeit. De elmondása szerint, kifejezetten élvezi a természetjárás közbeni fotózást is, és megelégszik azzal, amit éppen megmutat magából a természet.
Mindig jó kint a természetben, minden évszaknak megvan a szépsége. A téli erdő a csöndjével, tavasszal az ébredés, a nyár illatai, az ősz színei. A legkedvesebb napszakom a napkelte, harmatosan, ködösen… Ilyenkor is szeretek a leginkább fényképezni. Általában nyakig vizes az ember a harmatos fűtől, de a színek és a látvány mindenért kárpótol
– avatott be kalandjaiba.
A természetfotós különleges és egyben gyönyörű fotója, a Magyarország 365 fotópályázaton is elnyerte a közönség tetszését.
Az a fotóm, amire a legbüszkébb vagyok, a legkedvesebb napszakomban készült, a hajnali órákban egy szitakötőről, amivel nagy meglepetésemre a fotópályázaton megnyertem a közönségszavazást. Közel 38 ezer beküldött kép közül választotta be a neves zsűri a legjobbak közé, aztán a közönségnek hála az első helyen végeztem vele. Ezúton nagyon köszönöm mindenkinek, aki támogatott
– mesélte a díjnyertes képről.
Elmondása szerint a fotózást önmaga sajátította el, és a mai napig arra törekszik, hogy minél több tudásra tegyen szert.
Sokat olvasok utána, képeket és videókat nézek, de ez csak elméleti tudás része, igazi tapasztalatot a gyakorlatban szerez az ember. Négy éve, hogy komolyabban kezdtem venni a fotózást és sikerült egy számomra megfelelő fényképezőgépbe beruháznom, kettő objektívvel. Azóta sikerült már egy picit fejlesztenem, kiegészítőket beszereznem.
Fotói mögött érzések lapulnak, kedves emlékek, amiknek köszönhetően minden egyes képe közel áll a szívéhez az átélt élmények miatt.
Balázs örömmel meséli el a vörös bundás mókus szorgos gyűjtögetését, akire két kíváncsi szempár is rá szegeződött. Az egyik a természetbarát fotós volt, a másik pedig egy zsivány arcú, ravaszdi róka.
Kora ősszel éppen utam elején tartottam, hogy bevegyem magamat az erdő sűrűjébe, amikor megláttam egy vörös mókust, ahogy a közeli fán egy „páros” dióval küzd, amin nem talált megfelelő fogást, hogy magával vigye az éléskamrájába. Felvitte a fára, majd leejtette és ezt jó néhányszor egymás után megismételte. Mókás volt figyelni ezt a kedves kis állatot, ahogy próbál megbirkózni a feladattal. Én egy közeli fa tövében ültem le és fülig érő mosollyal szemléltem a jelenetet, mikor is arra lettem figyelmes, hogy tőlem pár méterre másnak is felkeltette az érdeklődését… Vörös róka jelent meg tőlem néhány méterre: rólam tudomást sem véve ő is csak a mókusra koncentrált. Onnan már nem tartott sokáig a jelenet, dió maradt, mókus kereket oldott, a róka hoppon marad, én pedig egy csodás élménnyel lettem gazdagabb
– számolt be különleges kalandjáról a fiatalember.
A természetfotós számára az aktív, élményeket gyűjtő pihenés adja a teljes kikapcsolódást.
Ideje nagy részében a Mecsekben kirándul és fotózik, de ha évente párszor elutazik, akkor is az aktív pihenést részesíti előnyben, próbál olyan helyre menni ahová a fényképezőgépét is viheti magával. Szeret a Gemenc ártéri erdeiben vaddisznók után leselkedi, a Zselicbe szarvasbőgésre járni vagy akár Tihany barátságos ürgéit fotózni, de járt már a Börzsönyben is foltos szalamandrák nyomában.
Az egyik meghatározó élménye a csillogó szemű, igazán barátságos és folyton kíváncsi ürgékhez kapcsolódik.
Nagy vágyam volt már ürgékkel közelről találkozni, róluk fotókat készíteni. Sikerült eljutnom Tihanyba egy olyan helyre, ahol ezek a körülmények adottak. A kis csöppségek itt hozzá vannak szokva az emberek közelségéhez. Mikor megérkeztem már volt előttem más. Ahogy láttam a felkészültségéből – fekvőalkalmatosság és rengeteg eleség – nagy „ürgefotós” rutinnal rendelkező fotóstárshoz volt szerencsém, így nem volt nehéz megtalálni a megfelelő helyet. Azért én is készültem nekik almával és répával, amiket egy kis idő után már az ember kezéből is kivettek a bátrabb ürgék. Csodálatos élmény ilyen közelről szemlélni ezeknek az állatoknak a kíváncsi viselkedését, vicces kis mimikájukat. Néhány óra hason töltött fotózás a göröngyös földön, és pár száz kép elkészülte után még mindig vigyorral az arcomon figyeltem minden mozdulatukat
– emlékezett a tihanyi kalandra, melynek néhány pillanata képgalériánkban látható.
A természetfotós fiatalember kertje sem mindennapi kis birodalom. Erre joggal lehet büszke, hiszen madárbarát kertjében több mint harminc madárfaj tette és teszi jelenleg is a tiszteletét. Vendégei között pedig ott szerepel Európa és hazánk legkisebb termetű madara a sárgafejű királyka is, aki igazi kis örökmozgó, és annak ellenére, hogy az ember közelségét jól tűri, megörökíteni nem is olyan egyszerű.
Mikor éppen nem az erdőn töltöm a szabadidőm, akkor a kertben figyelem a madarakat. Évek óta friss vizű itató és a tél beálltával több etető is várja őket. Több mint 30 madárfajt számoltam már, akik rendszeres vendégek itt, a karvalytól egészen az apró kis királykáig, de a mókusok is előszeretettel csemegéznek a madáreleségből
– számolt be nagy becsben tartott vendégeiről, melyeket fotókon is megmutat.
Makai Balázs további gyönyörű fotói Facebook oldalán tekinthetők meg.
