Van egy zöldség, ami lefagyasztva egészségesebb, mint frissen

Attól is függ, hogy mikor fagyasztják le.

A friss zöldség és gyümölcs az igazi, ám mivel nem minden évszakban állnak rendelkezésünkre, valamilyen tartósítási módszerrel eltehetjük ezeket későbbi fogyasztásra. Mindegyik módszernek van előnye és hátránya, készíthetünk lekvárt, szószt, befőttet, sózhatunk, száríthatunk vagy éppen fagyaszthatunk.

Meglepő, de van olyan zöldség, ami lefagyasztva egészségesebb lehet, mint frissen, ez a spenót – olvasható a Veg News tanulmányában. Illetve, ez így nem teljesen igaz, teljesen frissen a kertből leszedve és azonnal feldolgozva természetesen, jobb, de ha már piacon, boltban vesszük „frissen”, tehát nem tartósítva, akkor már a fagyasztottal jobban járhatunk.

Ez annak köszönhető, hogy a fagyasztott termékek előállításánál a szedés után a lehető leghamarabb hűtik fagypont alá, így lehetséges az, hogy a fagyasztott spenót négyszer annyi C-vitamint, vasat és kalciumot tartalmaz, mint a „friss”, amit lehet, hogy már egy-két napja várja sorsát. A friss spenót az öregedés során elveszítheti a tápanyagokat, különösen a B-vitaminokat. Hiába áll el akár egy hétig is a hűtőben, vitaminból és ásványi anyagból egyre kevesebb lesz benne. Fontos, hogy a vitaminok megőrzéséhez az kell, hogy tényleg záros határidőn belül megtörténjen a fagyasztás.

A spenót gazdag hasznos tápanyagokban, C-vitaminban, K-vitaminban és A-vitaminban, de bővelkedik olyan alapvető ásványi anyagokban is, mint a vas és a kalcium. Kiváló rost- és antioxidánsforrás is.

Kapcsolódó