Kertünk-Portánk

Fegyveres vadászok védik a szarvasoktól a hevesi falut

Az állatok jelenléte csökkent, de nem szűnt meg.

A Heves megyei Sirok élete Tuza Gábor Facebook oldalának köszönhetően nyitott könyv az érdeklődők előtt. Egyebek mellett a Sokszínű Vidék korábban már megírta, hogyan járja a világot a helyi faluzászló, miért bíznak a császárfa sikerében és miként “varázsolták elő” a siroki barlanglakásokat.

Egy éve arról is beszámoltunk, hogy szarvasok kedvencévé vált éjszakánként a falu, a helyzet azonban azóta komolyabbra fordult.

Bemerészkedtek a szarvasok egy hevesi faluba
Sirok polgármestere felhívással fordult a lakossághoz.

A napokban villámgyorsan elterjedt a hír, miszerint egész szarvascsapat látogatja az éj leple alatt a falut, nagy károkat okozva ezzel.

A friss telepítésű császárfák lerágásával, az óvodánk udvarán lévő tuják megkopasztásával, a kerítés megrongálásával eddig legalább 350 ezer forintos kárt okoztak a szarvasok

– mondta érdeklődésünkre a polgármester.

Tuza Gábortól megtudtuk, hogy  próbálkoztak ultrahangos vadrisztással,  az óvoda kerítését 3 méteresre magasították, de eredménytelenül. Végül a rendőrség január 10. és március 31. között engedélyt adott az illetékes vadásztársaságnak a vadkárelhárító vadászatra.

Mínusz tizenhatban simán korzóztak a szarvasbikák. A róka-móka csak érdekességként.

Közzétette: Gábor Tuza – 2019. január 7., hétfő

A vadásztársaság tagjai minden este 22 és hajnali 3 óra között autóval járőröznek a falu egész területén. Az ominózus vadváltó helyeken figyelnek és sörétes puskával lövéseket adnak le, természetesen nem a vadra, csak riasztásként.  Azóta jelentősen csökkent a szarvasok jelenléte a belterületen. Nem szűnt meg, de érzékelhetően csökkent

– tájékoztatott a falu első embere.

Tuza Gábor megjegyezte: hogy megszokja-e a vad, elfáradnak-e a vadászok? Majd meglátják. Túlszaporodás van ez egyértelmű, maguk a vadászok is ezt vallják.

Kiemelt képünk nem a helyszínen készült – Fotó: MTI/EPA/Berlinale

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik