Kertünk-Portánk

Kertünk ritka vendégei az egzotikus szépségű süvöltők

A süvöltők hideg, havas téli napokon megjelenhetnek a madáretetőkön.

A Körös-Maros Nemzeti Parkban rendszeres téli vendég a gyönyörű süvöltő, viszonylag gyakran találkozhatunk vele. Magevő madarak, nagyon szeretik a kőrisfák termését, így gyakran megpillanthatjuk a szépséges énekesmadarakat a kőrisek lombkoronájában.

Az emberi településeket kerülik, inkább a külterületi erdőkben jelennek meg, bár előfordul, hogy a városi parkokba is bemerészkednek időnként. Hideg, havas téli napokon megjelenhetnek a madáretetőkön is, ahol az apró magvakat felszedegetik, írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park. A hazánkban költő párok fenyőfákon fészkelnek, telente az árterekben, városi parkokban, temetőkben találkozhatunk velük leggyakrabban.

Süvöltő

Az impozáns külsejű madarat korábban kalitkamadárként is tartottak. Hangja jellegzetes, nevét is innen kapta. Nagyrészt növényi táplálékot fogyaszt. Sok gyommagvat, rügyet és különböző bogyókat eszik. Vonuló, de telelő egyedei megfigyelhetők hazánkban. Legnagyobb eséllyel a különféle kőrisfák környezetében bukkanhatunk rájuk, ugyanis Magyarországon ez az egyik legkedveltebb tápláléka. Rendkívül ritka fészkelő nálunk. A fiókákat mindkét szülő táplálja. 

Ez a pintyfélék családjába tartozó, kisméretű énekesmadár Európa és Ázsia magasabb hegyvidékein, a fenyőövezetekben jellemző költőfaj. Magyarországon csak nagyon ritkán költ, akkor is leginkább a hegyvidéki fenyvesekben.

Fotó: Pixabay

Hangja diszkrét, így annak alapján nehéz megtalálni. A hím példányok tollazata igen tetszetős: kárminpiros, fekete és szürke színek váltakoznak benne, akár egy díszes papagájnál. A tojók szerényebb színezetűek, alsótestük nem piros, inkább szürkés, barnás.

Kiemelt kép: Pixabay

Öt lépésben elsajátíthatjuk a madarak nyelvét
Ha megtanuljuk a madarak nyelvét, sok mindenről tudomást szerezhetünk, ami a környezetünkben zajlik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik