Kertünk-Portánk

Dísznek is álomszépek a palackba zárt mágikus kertek

A floráriumok minden térben, lakásban, irodában jól mutatnak, minimális gondoskodást igényelnek és hosszú időn át díszítenek.

A növényeket, a kertet, kertészkedést mindig szerette, mindig voltak szobanövényei is. A kertészkedés komolyabban egy kertépítő projekt kapcsán szippantotta be örökre – egy 100 éves zuglói gangos bérház lakójaként a többi lakóval fogtak össze, hogy a ház belső udvara gyönyörű, buja kert lehessen. Nagyszerű, bár sok-sok munkát igénylő projekt volt, de Muhari Rita életének azóta is része a kert, bár kicsit más formában.

Rita ugyanis palackokba zárt apró kertekről álmodik, és el is készíti őket.

Fotó: Muhari Rita

Annak idején a pályázatban elvárás volt a közösségi tervezés és a kivitelezés is, nem is lett volna pénz kerttervezőt, kertészt alkalmazni. Szakmai segítséget kaptunk a pályázat kiíróitól, de aztán el kellett merülni a részletekben. Én megtettem, és magával ragadott. Erre a belső kertre azóta is úgy gondolok, mint a legnagyobb floráriumomra, díjat is nyertünk vele, büszke vagyok rá, büszkék lehetünk rá mi lakók mindannyian

– kezdte a történetét Rita, akinél a florárium készítés 5-6 évvel ezelőtt hobbiként indult, a növények szeretetének és a régi antik üvegek gyűjtésének szerencsés találkozásából. Ebből a találkozásból, valamint a kísérletező kedvből pedig létrejött és elindult a Mágikus kert manufaktúra műhelye 3 évvel ezelőtt.

Mi a florárium?

Fotó: Muhari Rita

A florárium vagy palackkert tulajdonképpen egy üvegbe ültetett kert, zárt vagy majdnem zárt rendszer. Mivel az üvegben az elkészítés után nem sokkal egyensúlyi állapot jön létre, így ezek a rendszerek minimális gondoskodást igényelnek és gondozásuk nagyon egyszerű. Mindössze három szabályt kell betartani ahhoz, hogy hosszú életű legyen a florárium: ne érje direkt napsütés, mert felforrósodik. Ne öntözzük túl. Kapjon elég fényt. Egy szűk szájú floráriumot, ha nincs lezárva, elég 4-8 hetente pár csepp vízzel megöntözni, de ha le van zárva, akkor még öntözni sem kell. Az viszont fontos, hogy a növények kapjanak elég fényt, mi erre a led-es megvilágítást javasoljuk

– mondta el az alap információkat a floráriumról Rita, hozzátéve, hogy egy szűk szájú palackban a páratartalom mindig magas, csak a párakedvelő növények maradnak benne életben hosszú ideig.

Azt is figyelembe kell venni, hogy direkt napsütés nem érheti az üveget, mert felforrósodik, mint nyáron egy autó, így csak olyan növények jönnek szóba, melyek nem igényelnek direkt napsütést. Mivel Rita specialitása a szűk szájú palackok beültetése – képzeljünk el 2 centimétert, amin keresztül palackba költöztetünk egy kertet -, nála például trópusi növények, mohák, páfrányok, borostyán, kúszó fikusz, begóniák kerülnek a floráriumokba. Olyan növényt nem ültet be, amiről tudja, hogy nem floráriumba való, és úgyis elpusztulna.

Az ültetőközeg rétegei és a növények a kis lyukon keresztül kerülnek be az üvegbe. Vannak több év alatt kikísérletezett és begyakorolt mozdulatok és fogások, melyeknek köszönhetően minden a helyére kerül és a végeredmény pedig egy harmonikus kompozíció lesz. De ami most egyszerűnek és gyorsnak tűnik, az eleinte egyáltalán nem volt az, ezért ha valaki a floráriumozást mint hobbit szeretné űzni, érdemes olyan üvegekkel kezdeni, amikbe bele lehet kézzel nyúlni

– mondott el további részleteket Rita.

Fotó: Muhari Rita

200 milliliterestől a 30 literes űrtartalomig készítünk floráriumokat. Nagyon sok régi, antik üveget használunk, ezeket folyamatosan kutatjuk, gyűjtjük, és van egy nagy régi csiszolt üvegdugó gyűjteményünk is. Ha valakinek van régi üvege, elhozhatja hozzánk és mi beültetjük. Van egy csomó újrahasznosított gyönyörű szeszes üvegünk is. Nemrég megállapodtunk a budapesti Boutiq’Bárral, hogy átadják nekünk ezeket a különleges üvegeket, így azok nem végzik ripityára törve a szemétben. Nekik is, nekünk is fontos a környezet védelme, az újrahasznosítás

– árulta el Rita, aki azt is elmondta, az új üvegeik európai gyártásúak, főleg Olaszországban készülnek, és nagyon igyekeznek elkerülni a tengerentúlról érkező silány minőségű dömping árukat. Legkülönlegesebb floráriumuk üvege a Parádsasvári Üvegmanufaktúrában készül, önmagában is nagyon értékes kristályüveg gömb. Ez saját tervezésű üveg, hagyományos technikával fújják a kis mátrai műhelyben, és csak Ritáéknak készül.

Fotó: Muhari Rita

A környezetet védjük azzal is, hogy a Mágikus kert floráriumai helyben, kis zuglói műhelyünkben készülnek, nem terheljük a környezetet a kamionos szállítással, csomagolással. Előzetes bejelentkezés után bárki eljöhet hozzánk, személyesen is kiválaszthatja a neki tetsző üveget, növényt, megnézheti műhelyünket. A vásárlástól számított négy hétig garanciát vállalunk a növényekre, ezen időn túl egyedi árajánlat alapján vállaljuk a floráriumok gondozását, rendbe tételét, ha szükséges újraültetését

– mondta még el a Mágikus kertről Rita, hozzátéve, hogy az általuk készített üvegkerteket a növények általában nem növik ki egy évig, de általánosságban elmondható, hogy 1-2 évente ráfér a floráriumra egy kis ritkítás, rendbe tétel, esetleg pár új növény.

A cél az, hogy minden vásárlónk hosszú ideig boldog legyen a floráriumával. A gondozási szabályokat betartva, minimális gondozással egy florárium sok évig élhet. Az interneten kering egy kép, egy német ember tart rajta egy nagyobb floráriumot, amit állítólag 1972-ben zárt le

– árulta el érdekességképpen Rita.

Kinek és hová való egy florárium?

Fotó: Muhari Rita

Mindenkinek jó szívvel ajánlom a palackkerteket, hiszen minden térben, lakásban, irodában jól mutató különleges design tárgyak, minimális gondoskodást igényelnek, hosszú időn át díszítenek. Szeretik őket a növénybolondok, de a minden növényt kinyíró kezdő kertészek is. Érdekesség, hogy nagyon sok férfi vásárol vagy kap ajándékba floráriumot, talán azért mert a florárium valahol félúton áll a szobanövény és az akvárium között. A mi vásárlóink között kiemelt csoport a környezettudatos vásárlók csoportja, akiknek fontos a termék minősége, hogy helyben készüljön, csak természetes anyagokat tartalmazzon, ne kerüljön pár hét múlva a szemétre, évekig jelentsen élményt, adjon örömöt

– foglalta össze a tudnivalókat Rita, aki végül azt is elmondta, a munkája fontos részét teszi ki a kísérletezés, a mostani termék is több év kísérletező munka eredménye.

Nagyon sok ötletem van, inkább az szokott a gond lenni, hogy nincs idő az összes megvalósítására. De a fő cél az, hogy az alkotó munka öröme megmaradjon és minden egyes üveg elkészítése öröm legyen. Hiszek abban, hogy a vásárlók látják és értékelik, ha egy termék tényleg egyedi, nem futószalagon egy üzemben, hanem örömmel és szenvedéllyel készült, és a mi termékeink ilyenek. Palackba zárt kert – palackba zárt szeretet

– mondta Rita.

Galéria
Fotó: Muhari Rita

 

Akinek megtetszettek a palackkertek, további információkat kaphat, ha felkeresi a Mágikus kert floráriumok facebook oldalt.

Kiemelt kép: Muhari Rita

Dézsából csinált kerti tavat a 15 éves kamasz
Máté megálmodta, és meg is valósította az álmát.
Olvasói sztorik