Kertünk-Portánk

Mediterrán hangulatot varázsoltak a lakók egy pécsi utcába

pécs aktuál
pécs aktuál
Ha már Virág utca a neve, stílszerűen virágba öltöztették.

Ha egy utca virágos, az valóban szép, ha pedig Virág utca a neve, már-már természetes, hogy virágdíszbe öltözik. A pécsi Virág utca lakói is így gondolták, ahol a kreatív és növényszerető lakók mediterrán hangulatot varázsoltak az előkertekbe, sőt műfüvet is telepítettek az aszfaltozott járdára, hogy zöldebb legyen az összkép – írta a Pécs Aktuál.

pécs aktuál

Különleges bája van így ennek az enyhén lejtős utcácskának, ahol nincs átmenő forgalom, és a lakók is egyedi kerttel büszkélkedhetnek.

Először csak egyetlen, nagy kaspót tettünk ki, hogy megnézzük, hogyan mutat, majd egyre több került az utcára, aminek a hatása nem maradt el

– mondta a portálnak Dobosiné Rizmayer Zita ötletgazda, aki nyolc éve kezdte saját indíttatásból és költségén benövényesíteni a Virág utcát, és azóta is férjével öntözgeti nap mint nap a növényeket.

pécs aktuál

Cél: a mediterrán hangulat

Gondoltuk, ha már Virág utca, akkor megpróbáljuk olyan virágossá tenni, mint ahogy azt a mediterrán országokban teszik. Ott a cserepek egymás hegyén hátán vannak, de mégis felvidítja a sima kővilágot

– mesélte Rita.

Az első lépés volt a legnehezebb, mert nem tudták, hogy mi lesz azokkal a növényekkel, amiket kitesznek. Szerencsére egyre több ház csatlakozott az utcából a virágosításhoz, sőt volt olyan, aki a virágos összkép miatt kerülővel ment haza, csak hogy lássa a növényeket.

pécs aktuál

Pár éve feljelentettek minket, mert egy kátyúba beleültettünk egy oszloptuját. Nagyon kellemetlen volt a procedúra, mert nem értették, hogy mi nem rosszat akarunk, csak növényesíteni. Azóta csak cserépbe és mozgatható ládába teszünk növényeket

– mondta az ötletgazda.

Kapcsolódó
Pécs titkos csodái, avagy színes, régi ajtók nyomában
Az ,,ajtó-vadászat" mindig egy apró kaland Aleksandra számára, aki igyekszik mindenkinek megmutatni az egyedi kis csodákat.
Olvasói sztorik