Gácsi Varga László hegesztőként dolgozott hosszú évekig, de a kovácsolás érdekelte, a rozsdamentes acél pedig a kedvenc anyaga volt mindig, mert nem igényel ápolást.
10 évvel ezelőtt nagyon felkapottak lettek a kovácsoltvas dolgok, sorra készültek a kovácsoltvas kerítések, de László gyakran szembesült azzal, hogy igazi kézi munka nemigen akad köztük. Akkor határozta el, hogy bár a szakmája nem kovács, mégis megpróbál kovácsolni valamit – méghozzá rozsdamentes anyagból.
Az elhatározást tett követte, és sok utánajárás, rengeteg munka után elkészült egy csodálatos, 23 méter hosszú kerítés, ami ma a Városföld községben lévő házuknál pompázik.
Mikor elhatároztam, hogy megpróbálok rozsdamentes acélból kerítést kovácsolni, utánanéztem az interneten, miként lehetne, de semmiféle információt nem találtam róla, így autodidakta módon, a magam kútfejéből kezdtem el a munkát, és tapasztaltam ki azt, hogy hogyan lehet ezt az anyagot kovácsolni
– árulta el László.
Akkoriban Ausztriában dolgozott, így a kerítés csak munka után és hétvégéken készült. Hosszú folyamat volt, 8 évig tartott, mire a jelenlegi formáját elérte.
A barokk stílusban készült kerítés kimondottan díszes, nagy virágok, virágszirmok egyvelege. László tervezett rajta mindent, a díszeket, motívumokat is.
Érdemes tudni, hogy a kovácsok nagyjából 100 féle motívummal dolgoznak, ezeket kombinálják, variálják. Én is ebből a készletből dolgoztam, ezeket a motívumokat kombináltam össze saját elgondolásom szerint. A kerítés nagy virágcsokrát például 4 hónapig készítettem
– mondta el a mester, aki jelenleg a házuk teraszának korlátján dolgozik, de tervez még két díszkaput is.
A kerítést sem fejeztem még be teljesen. Szeretnék még rátéteket, csúcsdíszeket készíteni rá
– árulta el László.