Kertünk-Portánk

Idén is megválasztják az ország legszebb házait

MTI/Mohai Balázs
MTI/Mohai Balázs
Az Év háza pályázatra május 16-ig lehet nevezni.

A Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara szakmai támogatásával 2022- ben is meghirdették az “Év háza” pályázatot, melynek folyamatosságát évek óta az építőipar legnagyobb gyártóinak együttműködése és támogatása tesz lehetővé.

Kapcsolódó
Ez az óvoda az Év háza pályázat közönségdíjasa
Sajószentpéteren épült, 2020-ban adták át.

A tervezők bármely, az elmúlt két évben – 2020. január 1. és 2022. május 16. között – Magyarországon megvalósult új épülettel, bővítéssel, illetve felújítással nevezhetnek a versenybe 2022. május 16-ig.

A pályázatot két kategóriában hirdették meg:

  • megépült családi házak, kis társasházak építész tervezői részére,
  • megépült középületek építész tervezői részére.

A 2008-ban újjáélesztett szakmai pályázaton e két kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, ami mellett két szakmai és további 5 támogatói díj odaítéléséről is dönt. 2020 óta a közönség véleményét megkérdezve közönségdíjat is kiosztanak.

2021-ben egy elegáns sasadi villa és a sok hazai és nemzetközi elismeréssel büszkélkedő MOME Campus lett az Év háza.

Kiemelt képünkön a Kovács D. Barnabás építész tervei alapján épült PortusHome látható Dörgicsén. A nyaralóépület 2018-ban első díjat nyert az Év háza verseny családi ház és lakóépületek kategóriájában.

Kapcsolódó
Egy sasadi villa és a MOME Campus nyerte az Év háza díjat 2021-ben
A fődíjak mellett két szakmai és további öt támogatói díj odaítéléséről is döntött a zsűri.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik