Kertünk-Portánk

50 éve gyűjti az esővizet öntözéshez a brit kertész

Pexels
Pexels
6000 literes esővízkészlettel gazdálkodik.

A nyári aszályok során megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor egyszer csak elfogy a víz a tavakból, patakokból. Sőt, néhány helyen azt is, amikor ivóvíz sem jut el a házukig. Ebben az időszakban korlátozhatják a vízfogyasztást, melynél alapvető, hogy megtiltják a locsolást is.

Kapcsolódó
Így alapozhatjuk meg a kert egész évi szépségét
Mikor a házigazda márciusban először kimegy a kertbe, fel kell mérnie a teendőket.

Peter Harden brit nyugdíjas kertász még az 1976-os aszály idején kezdte el az esővizet gyűjteni, hogy növényei ne szenvedjenek hiányt nyáron sem – közölte a Grantham Journal. Mint mondta, lenyűgözte a ókori rómaiak és görögön csatornarendszere, ez ösztönözte őt is az öntözés megoldására.

Fokozatosan építette ki a víztárolóit, 15 évvel ezelőtt kilenc darab 375 literes tartállyal küzdött a szárazság ellen, amit később két darab 1000 literes követett, majd további hasonló méretűeket vásárolt. Mára 6000 literes a tartályainak kapacitása, de tervezi a továbbfejlesztésüket 9000 literesre.

Kapcsolódó
Kertünk szépségei a virágzó kúszónövények
Sétálni ugyan nem lehet ezeken a virágszőnyegeken, de a látványuk mindenképpen pompás.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik