Kertünk-Portánk

Két év alatt nyolcszorosára drágult a műtrágya

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons

Több helyen végeztek már a napraforgó betakarításával és már kezdik az őszi talaj-előkészítést, amelyhez szükség van műtrágyára, vagyis csak volna, mert egyes kereskedőknél hiány van belőle, akiknél pedig van, ott tonnáját 400 ezer forint felett adják, ráadásul további drágulásra kell még számítani – írta meg cikkében a Sonline.

Átlagosan 6,6 tonna búzát takarított be hektáronként a Magyaratádi Barátság Szövetkezet. A napokban végeztek a napraforgóval is, hektáronként 3,6 tonna terményt arattak le. Még a kukorica van vissza és már kezdik az őszi talaj-előkészítést.

Árpát vetünk, szerencsére van még műtrágyánk, tonnáját 400 ezer forintért szereztük be. Most beszerezhető a pétisó, de folyamatosan nő az ára, közben pedig a termények felvásárlási ára csökken

– mondta Lackovics Sándor, a szövetkezet elnöke

407 ezer forintért vettük a műtrágya tonnáját, ez őrületes költség. Sok gazda hitelből vásárol be. Nekünk is kellene még, de inkább olyan növényeket vetünk, amelyeknek kevesebb a pétisóigénye. Csökkentjük a kukorica és a napraforgó vetésterületét

– mondta Udvaros Zoltán, látrányi gazdálkodó

Nem lehet szerves trágyával kiváltani a műtrágyát. Szükség van a foszforra és káliumra, különben a jövő évi termés jelentősen csökken. A modern szántóföldi növényfajták igénylik a tápanyagot

– nyilatkozta a portálnak Tóth István növényvédelmi szakmérnök

Két év alatt nyolcszorosára drágult a műtrágya. Tavasszal még tonnáját 250 ezer forintért adták, most 400 ezer fölé emelkedett az ára.

Ahogy megrendeltük, rögtön meg is van a gazdája. Nem könnyű hozzájutni a műtrágyához. A svájci cégcsoporthoz tartozó marosvásárhelyi műtrágyagyár a magas gázárak miatt hónapok óta nem működik

– mondta Hanyecz Imre, a kaposvári MG Produkt Kft. ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó
Bámulatos az aratás madártávlatból
Egy rudli is feltűnt a búzatáblában.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik