Kertünk-Portánk

Idén adventkor is fényárban úszik majd Eta néni háza

Facebook/Eta néni háza
Facebook/Eta néni háza
Advent első vasárnapjára ölti fel fényruháját a dabasi csodaporta. Kajdácsi Józsefné elmondta, hogy a rezsiválságban miként fedezik a plusz áramfogyasztást.

Kajdácsi Józsefné, Eta néni 10 éve az unokáinak kezdte el kidekorálni a portát, öt éve pedig már turistalátványosság lett a csodaházból.

Az adventi időszakban akár naponta több száz látogató is felkereste Eta néni portáját, hogy a sokezer égővel és karácsonyi dekorációval különlegessé varázsolt házat megcsodálja.

A Covid időszakban volt egy év kényszerpihenő, amikor nem ragyogtak az égők. Most az energiaválság és az infláció miatt kezdünk aggódni, hogy mi lesz a dabasi zarándokhellyel, de Eta néni megnyugtatott bennünket.

Mi már neki is kezdtünk a készülődésnek, fel fogjuk díszíteni a házat ismét. A költségekről nem szoktunk nyilatkozni, de szerencsére már három éve működik napelem a házunkon, így a szükséges energiát megtermeli a plusz áramfogyasztáshoz is

– mondta el a Sokszínű Vidék érdeklődésére Eta néni.

Facebook/Eta néni háza

Megkérdeztük azt is, hogy mivel készülnek idén, lesz-e valami újdonság.

A kedves követőink, látogatóink számára természetesen idén is készülünk újdonságokkal, mert ha mindig ugyanaz lenne a dekoráció, nem lenne izgalmas. Viszont erről nem szeretnénk elárulni semmit, legyen csak meglepetés

– érkezett a válasz.

Lesz pár elem, amelyek ugyanazok, mint eddig, mert ha már van, akkor felhasználjuk azokat is, de teljesen új dizájnt találtunk ki, készül sok apró és több nagyobb újdonság is

– tette hozzá Eta néni, akitől azt is megtudtuk, hogy az éles üzem, ahogy eddig is, advent első vasárnapján (idén november 27.) indul a délutáni órákban. Innentől kezdve minden nap sötétedéstől este 20 óráig várják a látogatókat.

A tavalyi évben csak szenteste zártak be, és egészen január 2-ig lehetett menni Eta nénihez.

Kapcsolódó
Fényárban úszik Eta néni karácsonyi csodaháza Dabason
Január 2-ig várják a látogatókat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik