Virágzó vidékünk

Újra Európa legszebbje lett a miskolci adventi villamos

Facebook/mkv zrt.
Facebook/mkv zrt.
Fantasztikus siker: a verseny kezdete óta eddig minden alkalommal elvitték a pálmát a miskolciak.

Mint azt korábban megírtuk, 2020-ban negyedik alkalommal hirdette meg az MHD86 nevű cseh portál azt a versenyt, melyben Európa legszebb adventi villamosát keresik, s melyen az elmúlt három évben mindig toronymagasan győzött Miskolc adventi villamosa.

A mostani versengés minden korrábbit felülmúlt mind izgalmakban, mind számokban.

A győzelemért versenyző miskolci és plzeňi villamos végig fej-fek mellett haladt: hol az egyik, hol a másik vezetett. A miskolciaknak veszni látszott az újabb győzelem, amikor a hajrá napjaiban több százezres hátrányukat ledolgozták, így immár negyedszer lett Európa legszebbje a miskolci adventi villamos.

A szavazás január 3-án 18 órakor zárult. Az összesített szavazatok szerint Miskolc villamosa 3 456 784, míg Plzeňé 3 389 676 szavazatot kapott.

mhd86.cz

Csak érdekességként: az előző kiírásban a miskolci adventi villamos 52 332 szavazattal győzött.

Kapcsolódó
Tüneményes mézeskalács házikó az adventi villamos Miskolcon
Búbos kemence és konyha is kényezteti az utasokat.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik