Kertünk-Portánk

Családtagnak számít Battonyán három itthon telelő gólya

Kelemen Hajnalka
Kelemen Hajnalka
Bár Afrikáig erejük fogytával sajnos nem jutottak el, így is kaptak segítséget.

A gólyák, bátran állítható, hazánk kedvenc madarai közé tartoznak. Figyeljük, ahogy tavasszal megérkeznek, figyeljük költésüket, melyik fészekben hány fióka kel ki, figyeljük, amikor ősszel elvonulnak, és figyeljük azt a néhány madarat is, akik nem vonulnak el, hanem hazánkban telelnek át.

Ilyen itthon maradt madarak látogatják minden áldott nap Kelemen Hajnalka és családja battonyai udvarát is. Talán a dekorációként felállított műgólya, talán más vonzotta őket, nem tudni, az azonban tény, hogy a három madár körülbelül két hónappal ezelőtt egyszercsak berepült Hajnalkáék udvarára. És azóta minden áldott nap visszatérnek.

Kelemen Hajnalka

Mindhárom madár legyengült volt, különösen az egyik példány rogyadozott a kiéhezettségtől, ezért Hajnalka elhatározta, megeteti őket – ám azt sem tudta, mit kellene adnia. Próbálkozott néhány dologgal, és bár a madarak nem mindent fogadtak el, másnap is megjelentek.

Két hónapja minden áldott nap jönnek. Kezdetben reggel hétkor toppantak be, és délutánig maradtak, ma már korábban jönnek, de korábban is repülnek el. Egy háztetőn aludtak együtt itt a faluban, mostanában három különböző tetőn tanyáznak, de hozzánk együtt érkeznek

– mesélte el Hajni, aki elárulta, másfél kiló csirkenyakkal kedveskedik naponta a három madárnak, akik a rendszeres etetésnek köszönhetően fel is erősödtek.

Galéria
Kelemen Hajnalka

Nagyon megszokták a jelenlétünket. Ha kint vagyunk az udvaron, ők is odajönnek, szinte már az ajtóig elmerészkednek, bekukucskálnak. Ha nem megyünk ki, a kertben sétálgatnak

– árulta el Hajnalka, aki közben megtanulta, mit, mennyit és mikor etesse a madarakat. Kezdetben ugyanis mindig dobott egy-egy nyakat a gólyáknak ha kiment az udvarra, ma már csak reggel és délután etet, és a három madárnak külön-külön, egymástól nagy távolságra ad enni. Így pontosan követni tudja, melyik mennyit eszik, és a leggyengébb is jobban tud erősödni, a többiek kevesebbet bántják.

Galéria
Kelemen Hajnalka

Nagyon sok segítséget kaptam a Telelő gólyák – Gólyateleltetés Facebook csoporttól. Rengeteg tanáccsal, és élelemmel láttak el a madarak számára. Ők segítettek például abban is, hogy tartsak az etetésben rendszert, ne szoktassam teljesen emberhez a gólyákat. Ezért adok most már csak naponta kétszer enni. Tőlük tudom, azt is, hogy féregtelenítenem is kell őket, az ehhez szükséges szert is megkaptam

– mondta még el Hajni, aki márciusig figyeli, eteti, vigyázza a három itthon telelő madarat, hogy épségben megérjék a tavaszt, és jövőre már a többi madárral együtt útra kelhessenek.

Ebben segítségére van a község polgármestere is, aki, mikor tudomást szerzett a madarakról, felajánlotta támogatását, és természetesen Hajni a Telelő Gólyák – Gólyateleltetés csoportra is számíthat, akik évek óta figyelemmel kísérik, és nagy szakértelemmel vigyáznak az itthon telelő gólyákra.

Galéria
Kelemen Hajnalka

Hajnalka esete is bizonyítja, hogy a hazánkban telelő gólyának – felröppent hírekkel ellentétben – igenis szüksége lehet emberi segítségre a túléléshez, hiszen a madarak könnyen kimerülhetnek, legyengülhetnek, ha nem jutnak táplálékhoz, és akkor kisebb az esélyük a túlélésre. Etetni tehát, ha szükséges KELL.

A Telelő Gólyák-Gólyateleltetés csoport pontosan le is írta közösségi oldalán, hogyan:

Az első időben fontos, hogy mindig ugyanaz az ember végezze, ugyanabban az öltözékben, s ugyanabban az időpontban. Később, ha a madár ezt már megszokta, már nem lényeges ennyire figyelni az állandóságra.
Vegyük figyelembe: a gólya evéskor inni is szokott, sőt az ételt a vízbe is beáztathatja. Tegyünk ki minden alkalommal egy vödör friss vizet is!
A legjobb, ha naponta legalább 2-szer etetünk, de legalább 1-szer mindenképpen!

MIVEL?
Az egyik legmegfelelőbb étel számára a klopfolt csirkenyak. Tartalmaz kalciumot is, így nincs szükség annak a külön pótlására. Ezenkívül adható még szárnyas-, nyúl-, birka színhús és hal, halfej is megfelelő méretűre darabolva, nyersen. Szárnyas belsőséggel is próbálkozhatunk. A SERTÉSHÚS TILOS! Színhús esetén gondoskodjunk a kalcium pótlásáról is, amelyre a mészgritt a legalkalmasabb. Takarmányboltokban, sőt internetes webáruházakban is kapható.

MEKKORA DARABOKBAN?
A gólya csőre nem tépőcsőr, a természetben is a nagyobb falatokat addig püföli, amíg le nem tudja nyelni. A felnőtt gólya számára az ujjnyi darabok a legmegfelelőbb méretek. Ha a fészkelési időszakban, kis fiókás korszakban segítjük az etetését, akkor maximum dobókockányi darabokra vágjuk a húst.

MENNYIT?
Egy felnőtt gólya napi szükséglete: körülbelül 500 gramm.

EGYEBEK
Ne adjuk fel, ha elsőre nem sikerül! A gólyák többségének szükséges egy kis idő, amíg elfogadja a segítséget.
Mindig álljon rendelkezésre megfelelő nagyságú szabad, de biztonságos hely, ahová a gólya le tud szállni, illetve ahonnan fel is tud szállni. A kutyák megzavarhatják.
A húsnál nem gond, ha nem egészen friss, amely emberi fogyasztásra már éppen nem alkalmas, de ne legyen előrehaladott bomlás látható, érezhető. Érdemes ebben az esetben leforrázni, vagy ecetes vízzel átmosni.
Henteseknél, húsfeldolgozó üzemeknél beszerezhetjük az utóbbiakat, náluk ezek veszélyes hulladékoknak számítanak, többnyire ingyen odaadják a jó célra.
Takarmány-és állateledel boltokban is kaphatunk a táplálékot, például állati etetésre szánt csirke nyakát.

Sok sikert azoknak, akik etetésre vállalkoznak! Köszönjük a csoportnak áldásos figyelmüket, és köszönjük Hajnalkának, hogy a három madárnak esélyt adott.

Kapcsolódó
Fokozott figyelem kíséri az itthon telelő gólyákat
A madárbarátok nagy szeretettel figyelik és segítik őket.
Olvasói sztorik