Kertünk-Portánk

Csodakertet varázsoltak a kaszálóból a város szélén

facebook/kert a város szélén
facebook/kert a város szélén
Négy év alatt valósította meg álmát a nyugdíjas házaspár.

Haszonics István és felesége, Haszonicsné Kisgyörgy Mária kaposvári városszéli kertjét sokan keresik fel az ország szinte minden szegletéből. A 4570 négyzetméteres terület négy évvel ezelőtt még kaszálóként tett szolgálatot a nyugdíjas házaspár lovainak, mostanra azonban egy zegzugos, romantikus kertet varázsoltak belőle – írta a Sonline.

Egy kicsit azért büszke az ember, hogy ezt el lehetett érni négy év alatt. Szeretnénk megmutatni másoknak is, mindez megvalósítható, akár ennyi idősen is. Bár másképp tűnik, nem sok munkánk van benne

– mondta a portál érdeklődésére a feleség.

A házaspár rengeteg kiülőt álmodott a kertbe,  itt-ott előbújik egy-egy pihenőszék, nyugágy, kávéasztal vagy hinta.

facebook/kert a város szélén

Gyakran megkérdezik, hogy mennyit használják a kertet, ők pedig mindig elmondják, hogy sokat.

Leviszem a tó partjára a kávét, elviszem a romhoz a süteményt, a kis házban lent alszunk, a kert minden részét használjuk. Fitten tart, kint vagyunk, nem iszunk, nem dohányzunk, ennyi fizikai munka nem árt meg, jót tesz a szervezetnek

– említette a hölgy.

A kert látogatói pedig örök élményként hazaviszik ezt a varázslatos hangulatot, hiszen olyan, mintha nem is a városban lennének, hanem egy erdőben.

Ahogy az ember végighalad ezen a több mint négyezer négyzetméteren, újabb és újabb csodákat fedez fel. Vannak monumentális dolgok is, mint például a bambuszerdő és a tó, amely nyugtató érzést ad.

facebook/kert a város szélén

Több ezer növény van a kertben, ám nincs sok különleges. A nyírfáknak több változata is megtalálható, így például a himalájai, a papírnyír vagy a bibircses.

A 2002-ben vásárolt, elhagyatott, gazos terület egy mocsaras völgyet rejtett magában, amely ma már a kert ékessége, tiszta vizű tóként született újjá.

facebook/kert a város szélén

Tücsök, béka, minden volt benne, csak tó formája nem volt. Mondtam a páromnak, hogy ezt be kell temetni, teljesen fölösleges benne gondolkodni

– emlékezett Mária.

Válaszként azt kapta férjétől, hogy túl sok föld kell a feltöltéséhez, ezen érvelés mentén menekült meg a tó.

A kert ötletgazdája a feleség, aki mindig kitalál valamit a kert csinosítására, fejlesztésére. Ötleteit mindig a férje valósítja meg, aki két kis faházat is épített kuckónak a kertbe, de keze munkáját számos rózsalugas és egyéb kerti építmény is dicséri.

A kert hangjairól madarak gondoskodnak, pávák színesítik a növények világát, a tavon pedig vadkacsák úszkálnak a város­széli csodavilágban.

További gyönyörű fotók a Kert a város szélén Facebook oldalon tekinthetők meg.

Kapcsolódó
Negyven négyzetméteres a boldogságot jelentő csodakert Dunaharasztin
Negyven négyzetméteren elfér minden, ami szükséges, minden, ami melengeti a szívet, minden, ami hazacsábít.
Olvasói sztorik