Mozaik

2 év múlva a ruhánk is termelhet áramot

Sorozatgyártásba kerülhet az áramot termelő szövet.

Két éven belül elterjedhet az a mikrokábeles textil, amely képes elektromosságot generálni, és így menet közben feltölteni az eszközeinket. Az amerikai és kínai kutatók által felfedezett anyag használható akár ruhák, függönyök vagy sátrak szövéséhez is – írta a hwsw.hu.

A mikrokábel szerkezetű textil lehet a következő hordható elektronika – olvasható a portálon. Az anyagból egy réteg 320 mikrométer vastag, könnyű és rugalmas, így beépíthető különböző ruhákba, valamint nagyobb méretű függönyökbe vagy sátrakba, a polimer-szálak pedig viszonylag olcsóvá teszik a textil előállítását. Ez a technológia képes fenntartható energiaforrást biztosítani a különböző elektronikus eszközökhöz.

A tesztek alapján a textil egy 4-5 centiméteres darabja képes volt feltölteni a 2 millifarados kereskedelmi forgalomban kapható kondenzátort 2 voltos feszültségre egy perc alatt a napsütésben, némi gerjesztés következtében, ami lehet például az emberi mozgás vagy a szél fújása. Ez a tulajdonsága képessé teszi a hibrid textilt arra, hogy folyamatosan energiát nyújtson az elektronikus óráknak vagy közvetlenül feltöltse a mobiltelefont.

A kutatást az amerikai Georgia Műszaki Intézet, a kínai Chongqing Egyetem és a Kínai Tudományos Akadémia tudósai végezték, és ha ez a gyakorlatban is működik, akkor nem kérdés mekkora potenciál rejlik benne.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik