Mozaik

Ebben a korban csúcsosodik ki a kutyák cukisága

Napjainkban körülbelül egymilliárd kutya él a Földön, és bár több tízezer éve az ember legjobb barátai, becslések szerint 85 százalékuk nem háziasított, írja a National Geographic.

A kölyköket két-három hónapos korukban elhagyja az anyjuk, aminek számos oka van. Szülő nélkül az egy éven aluli ebek halálozási rátája az egekbe szökik, és mindössze a kicsik tíz százaléka éli meg a felnőtt kort a vadonban, vagy vegyük azt, az utcákon.

De anya nélkül milyen lehetőségeik vannak a túlélésre a fiatal jószágoknak? A tudomány szerint elég tüneményesek az emberek megbabonázásához, hogy befogadják őket – derül ki az Anthrozoösdetails című lapban megjelent friss tanulmányból.

Thinkstock

Bejött, amire gondoltak

A kutatáshoz a szakértők felkértek 51 egyetemi hallgatót, hogy értékeljék a kutyákat a vonzóságuk szerint különböző életkorokban. A kutatásban három népszerű kutyafajta, a Jack Russell-terrier, a cane corso és a fehér juhászkutya szerepelt, a legfiatalabb újszülött, a legidősebb hét hónapos volt.

A tudósok azt tippelték, hogy az emberek két-három hónapos kor között vélik majd legvonzóbbnak a kölyköket, hiszen a vadonban ilyenkor hagyják el őket az anyjuk, és mindent be kell vetniük, hogy új gazdára találjanak. Igazuk is lett.

Mindegyik ebet hat és nyolchetes koruk között tartották a legvonzóbbnak az egyetemisták. A Jack Russel-terrierek vonzósága átlagosan 7.7 hetes korukban, a cane corsóké 6.3 hetes korukban, a fehér juhászkutyáké pedig 8.3 hetes korukban csúcsosodott. Megállapították továbbá, hogy mindhárom faj cukisága kiugróan nőtt 30 hetes koruk körül, de egyelőre nem tudni, miért.

Harold Herzog, a Western Carolina University oktatója, az állati és emberi kapcsolatok kutatója arról beszélt, az eredményeket egy másik, a farkasokon elvégzett kontrolltanulmány támaszthatja alá. A kutyákkal ellentétben a farkasok ugyanis két évig ügyelnek a kölykeikre, cukiságuk röppályája tehát valószínűleg más ívet ír le.

Nem egyedi hozzáállás

Mivel a magukra hagyott kölykök egymással is versenyeznek az emberek kegyeiért, hat és tizenegy hetes korukban kell igazán imádnivalónak lenniük. Clive Wynne, az Arizona State University professzora szerint ha nem lennének cukik, halálra lennének ítélve.

Csak néhány olyan tulajdonság van, amit az emberek különösen aranyosnak találnak minden faj esetében. Ilyenek a nagy, előrenéző szemek, az instabil végtagok, és a lekerekített testforma. Szintén megdobbantja a szívünket, ha egy állatnak nagy a feje a testméretéhez képest.

Ez a séma a csecsemőknél is érvényesül, és az ő túlélésükben is komoly szerepet játszik. A felsorolt tulajdonságok aktiválják az agy azon döntéshozó funkcióit, amelyek arra ösztönöznek, hogy megvédjük és tápláljuk a gyermeket. Ezzel egy időben az agy élményközpontja dopamint termel. A két reakció tehát azt eredményezi, hogy agyunk egyrészt óvná a csecsemőt, de meg is jutalmaz érte.

Kiemelt kép: Thinkstock

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik