Mozaik

90 éve kihaltnak hitt kúszókengurut fotóztak a dzsungelben

A Wondiwoi kúszókenguru olyannyira ritka, hogy a tudósok már elkönyvelték, a faj kihalt. Közel egy évszázad elteltével viszont újra látták, és a történelem során először sikerült lefotózni egy példányt, írja a National Geographic.

A furcsa, majomszerű állat a fákra felkapaszkodva él, és korábban mindössze egyetlen egyszer találkoztak vele kutatók. 1928-ban a legendás Ernst Mayr biológus bukkant rá a fajra az Indonéziához tartozó Nyugat-Pápua tartományban, amely Új-Guinea szigetének nyugati felét teszi ki.

Mayr később elküldte az állat szőrét a londoni Természettudományi Múzeumba, ahol öt évvel később önálló fajként vették számba Dendrolagus mayri tudományos néven.

Azóta a helyiek csak nagyon ritkán tettek bejelentést arról, hogy az állat még létezik. Ez viszont részben azért lehet, mert a vadászok nem merészkednek 1300 méteres magasság fölé, ahol a bambuszerdő már nagyon sűrűvé válik, egyfajta dzsungellé olvad.

Egy amatőr nagy sikere

A mostani felfedezés egy amatőr brit botanikus nevéhez fűződik, aki a közelmúltban vezetett expedíciót ott, ahol anno 90 éves is látták.

A 47 éves Michal Smith biológusnak tanult az egyetemen, most egy orvosi kommunikációs cégnek dolgozik, szabadidejében pedig Pakisztán, Kurdisztán és Indonézia elszigetelt régióiban barangol ritka orchideák és tulipánok után kutatva. Az idei túrát azután hirdette meg, hogy tavaly először hallott a rejtélyes állatról.

Az útnak négy pápuai hordárral, egy helyi vadásszal, illetve egy egyetemi hallgatóval vágott neki július 23-án. Csapatával 1500 méteres magasságig másztak fel, ahol már látták a kúszókenguru jellegzetes karcolásjeleit a fatörzseken, és érezték a szagukat is.

Bár a tömegük elérheti a 15 kilogrammot is, a kúszókenguruk rendkívül titokzatosak és gyakran teljesen észrevétlenül rejtőzködnek a fák lombkoronáin. Az expedíció utolsó napjaihoz közeledve a kutatóknak még mindig nem sikerült megpillantaniuk egyetlen egyedet sem, aztán megtörtént a csoda, a vadász 30 méteres magasságban meglátott egy kengurut. Néhány próbálkozás után pedig Smith-nek sikerült is lencsevégre kapnia az állatot.

Michael Smith

Smith azonnal értesítette a világ legnevesebb kúszókenguru-szakértőit, hogy vizsgálják meg a felvételeket, mielőtt világgá kürtöli a hírt.

Tim Flannery, a Melbourne-i Egyetem kutatója és a kúszógenguruk szerint nagy áttörést sikerült elérni. A képek tiszták, az állat szőrének színezete pedig bizonyító erejű.

A kutatók a következőkben szeretnének ürülék- vagy szőrmintát gyűjteni az állattól. Ha sikerült, a most és a 90 éve levett DNS-mintákat összevetik, és kiderülhet, tényleg ugyanarról a fajról van-e szó.

Évtizedek óta kihaltnak hitt szőke medvét láttak az Altaj-hegyvidéken
A XX. század közepe óta úgy hiszik, hogy kihalt a faj.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik