Mozaik

Csaknem 5 ezer kilométert repült eddig a jeladós magyar fekete gólya

Afrikában Szudán déli része felé tart a madár.

Zoltán, a gemenci fekete gólya élete nyitott könyv a madárbarátok számára. A jeladóval ellátott fekete gólya 2018-ban harmadszor indult el afrikai telelőhelyére úgy, hogy vonulását GPS jeladóval követhetjük napról-napra, olvasható a Gemenc Zrt. weboldalán.

Amint arról a Sokszínű Vidék korábban beszámolt, a madár szeptember 5-én a Cserta-Duna partjáról elrugaszkodva kezdte meg idei hosszú útját. Abban a hónapban 10 napot töltött vonulással, ezalatt összesen 2315 km utat tett meg Gemenctől.

Kevesen vannak és rejtőzködve élnek a fekete gólyák hazánkban
A gemenci populáció a világ legnagyobb népsűrűségű fekete gólya állománya.

A legfrissebb információk szerint október 3-án repülte át a Vörös-tengert, majd Afrikában, a Nílus völgyében folytatta útját. Október 6-án elhagyta a folyót és nekivágott a sivatagnak Szudán déli része felé. A hónap első hetében 2514 km-t tett meg.

Zoltán  az előző vonulás alkalmával a Közép-afrikai Köztársaság déli részén telepedett le, és ott hazaindulásáig egy 4 km átmérőjű körön belül tartózkodott, pontosan ugyanott, ahol az előző évben is.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Wikimedia Commons/Marek Szczepanek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik