Megtisztítja a Tisza-tavat a hulladékderbi

A PET Kalózok közel egy évtize munkálkodnak szorgalmasan, az idén a Tisza-tavon is.
Kapcsolódó cikkek

Idén is megrendezik az immár hagyományosnak mondható Felső-Tiszai PET Kupa sorozat, mely az idén a Tisza-tavi futammal bővül.

A környezetvédelem iránt elkötelezett Természetfilm.hu Egyesület  június 14. és 18. között szervezi meg az eseményt, melynek keretében  a csapatok Tiszafüredtől Kisköréig eveznek saját építésű pillepalack hajóikon, hogy megtisztítsák a folyót és a tavat a felhalmozódott, főként pillepalack hulladéktól, írta a petkupa.hu.

A szervezők előzetesen tizenkét különösen szennyezett területet mértek fel, a csapatok főként ezeken a szakaszokon gyűjtik a hulladékot. A rendezvény az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával valósul meg.

A Tisza-tó nagy vízfelülete, különleges élővilága, fejlett parti infrastruktúrája miatt ideális turisztikai célpont, ezért különösen fontos, hogy ne zavarja semmi a kulturált időtöltést, pihenést.

A PET Kalózok közel egy évtize munkálkodnak már szorgalmasan, idén fontos elismerésként értékelték, amikor a Közép-Tiszai Vízügyi Igazgatóság felvetette egy Tisza-tavi rendezvény lehetőségét. A PET Kupa admiralitása évek óta szakmai együttműködésben dolgozik az országos és regionális vízügyi igazgatóságokkal, ennek is köszönhető, hogy megrendezésre kerül az I. Tisza-tavi PET Kupa.

A rendezvényen 7 hajós csapat indul, melyeket vízi kenus és a szárazföldi biciklis különítmény egészít ki. A csapatokat a közösségi adománygyűjtésből épült, pillepalackokon lebegő hulladékgyűjtő hulladékhajó, az M.V. PETényi anyahajó kíséri.

A hulladékderbi, vagy ahogy sokan nevezik, a folyami flúgos futam a pillepalack hajók megépítésével indul, vasárnap reggel pedig elstartol a mezőny. A hajós akciót a Felső-Tiszai Búvár és Vízimentő Egyesület hajóegységei biztosítják.

A szervezők vasárnaptól mindhárom hulladékgyűjtő napra várják azokat a helybélieket, akik a szárazföldi gyűjtésben szívesen segítenének. További részletek a rendezvény honlapján olvashatók.

Kiemelt kép: Facebook/Petkupa

Környezettudatossággal akár évi 1 millió forint is megspórolható
A tudatos hulladékcsökkentés egyfajta életmód. Kis odafigyeléssel sok minden megváltoztatható, és még pénzt is spórolunk vele.