Mozaik

Ezek az év legjobb kutyabarát helyei 2019-ben

11 kategóriában összesen 39 díjat osztottak ki.

A Kutyabarát.hu csapata online felületein 2012 óta, a nyomtatott formában is elérhető Kutyabarát Magazinban pedig 2017 óta népszerűsíti a felelős kutyatartást és a kutyabarát filozófiát. Kampányaival, projektjeivel a hazai kutyás társadalom fejlődéséhez igyekszik hozzájárulni – ennek egyik kiemelkedő és meghatározó programja a 2014-től minden évben megrendezésre kerülő Év Kutyabarát helye kampány, írta a kutyabarát.hu.

Imádja a világ a sétáltatás után pózoló kutyákat
A közös séta összhangban van a kutyák természetes falkaösztönével.

A kampány egyik fő célkitűzése, hogy minden év októberében kiemelt figyelmet fordítsanak a kutyabarátságra, a hazai kutyabarát szolgáltatások, valamint a felelős kutyatartás népszerűsítésére. Ebben az összes hazai szereplőt megszólítják, aktivitásra buzdítják, bevonják a kutyatartó, állatszerető embereket is. A társadalmi felelősségvállalás jegyében idén is a Noé Állatotthont és a Kutyabarát.hu „Kakitündér nem létezik” elnevezésű projektjét támogatta a kampány.

A napokban megtartott kampányzárón 11 kategóriában összesen 39 díjat osztottak ki. A közönségdíjak mellett a Kutyabarát.hu zsűri díja, valamint a kampány partnereinek díjait is átadták.

Az Év kutyabarát helyei 2019-ben

Bolt kategória

  • Kutyabarát.hu zsűridíj: HeloVelo Bike & Cafe, Pápa
  • Közönségdíj: Sziromszerelem Virág és Ajándék, Mezőtúr

Üzletközpont kategória

  • Kutyabarát Balaton különdíj: Sió Pláza, Siófok
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Pécs Plaza, Pécs
  • Közönségdíj: AsiaCenter, Budapest

Cukrászda kategória

  • Turizmus Online és a Pont itt! Magazin különdíj: Dunapark Étterem és Kávéház, Cukrászda, Budapest
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Márton cukrászda, Balatonlelle
  • Közönségdíj: Bomboloni by Panificio Il Basilico

Romkocsma/borbár/söröző kategória

  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Keménydió, Budapest
  • Közönségdíj: Fadrusz söröző, Budapest

Vidéki kávézó kategória

  • Kutyabarát Balaton különdíj: Cafe Maran, Siófok
  • Bayer Hungária Kft. különdíj: Depresso, Eger
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Várkert kávézó, Mosonmagyaróvár
  • Közönségdíj: Cafe mug, Pápa

Vidéki étterem kategória

  • Kutyabarát Balaton különdíj: Rétes étterem, Vonyarcvashegy
  • Turizmus Online és a Pont itt! Magazin különdíj: Hilltop Borhotel és Étterem, Neszmély
  • Funzine különdíj: taberna infinito, Kisapáti
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Zománc bisztrócska, Vászoly
  • Közönségdíj: Komédiás étterem, Győr

Budapesti kávézó kategória

  • InfoPONT Magazin különdíj: Majorka, Budapest
  • PURINA Magyarország különdíj: Sarki Fűszeres
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Vasmacska KávéZoo
  • Közönségdíj: Cafe Blini

Budapesti étterem kategória

  • Turizmus Online és a Pont itt! Magazin különdíj: Larus étterem
  • Funzine különdíj: Nyereg étterem
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: BB’z Bar & Grill
  • Közönségdíj: Hari Kebab

Panzió/vendégház kategória

  • Kutyabarát Balaton különdíj: Vánkos, Badacsonyörs
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Menedék. A szállás., Felsőtárkány
  • Közönségdíj: Drótszamár Park és Kemping, Velence

Szálloda kategória

  • Kutyabarát Balaton különdíj: Bonvital Wellness & Gastro Hotel, Hévíz
  • Turizmus Online és a Pont itt! Magazin különdíj: Hotel Sopron, Sopron
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Tisza Balneum Hotel, Tiszafüred
  • Közönségdíj: Szépalma Hotel, Porva-Szépalmapuszta

Munkahely kategória

  • NÉBIH különdíj: Kiwi Print, Budapest
  • Kreatív Magazin különdíj: Dentsu Aegis Network Hungary Média Kft., Budapest
  • InfoPONT Magazin különdíj: Lounge Group, Budapest
  • MagNet Bank különdíj: Umbrella, Budapest
  • Noé Állatotthon Alapítvány különdíj: MOA Általános Iskola
  • Kutyabarát.hu zsűridíj: Hello Event, Budapest
  • Közönségdíj: Tág Világ Iskola, Budapest

Kiemelt kép: Pixabay

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik