Virágzó vidékünk

Megtáltosodtak az ovisok a terápiás kutyáktól Ajkán

Négylábú kedvenceinkkel látványosabban aktivizálhatók a gyerekek.

Az állatok álltak a középpontban a minap a Patakparti óvodában Ajkán, ahol a délelőtti foglalkozásokon az apróságok a kutyákkal együtt oldottak meg feladatokat, és ismerkedtek a világgal – írja a veol.

Megtáltosodnak a gyerekek a tanítási órákra bejáró magyar vizslától
Az ózdi általános iskola gyerekei valósággal követelik, hogy a magyar vizsla vegyen részt minden tanítási órán.

Az óvónők beszéltek a gyerekeknek az örökbe adott menhelyi állatokról, illetve arról, hogy mire van szükségük. A négylábúak a foglalkozásokra is bejöttek, aminek a kicsik nagyon örültek.

Együttműködőbb, fegyelmezettebb és kedvesebb lesz a gyermek, a kutya iránti szeretet, törődés jótékonyan érinti a személyiségét

– érvelt a kutyás foglalkozások mellett Ráczné Németh Csilla, az Ajka Városi Óvoda vezetője, aki elkötelezett a környezettudatos nevelésben, a felelős állattartásban.

A gyerekek különös érdeklődéssel figyelték Mesét, a golden retrievert, ahogy lábával kinyitotta a hulladéktartó pedálját, és abba gyűjtötte össze a ,,szemetet a rétről, a virágok közül”, amit a kirándulók elhagytak. Miközben pedig a gyerekek az óvodai körülmények között nézték a szemétszedést, maguk is kiválogathatták szelektíven a hulladékot, miközben sok mindent meg is tanultak a hulladékgyűjtésről.

Mesével élvezetesebb a szelektív hulladékgyűjtés, amit a gyerekek játékosan, vele együtt tanulnak meg

– érvelt Papné Takács Ágnes óvodapedagógus, kutyafelvezető, aki eltökélten hisz abban, hogy kutyákkal látványosan lehet motiválni a gyerekeket, könnyebben lehet nevelni őket a törődésre, gondoskodásra, alkalmazkodásra.

Az ovisok a kutyákkal töltött napot nagyon élvezték, sok érdekes feladat során számtalan dolgot megtanultak, majd az óvoda udvarán hat kutyával mutattak be különféle ügyességi feladatokat, amit az ovisokon kívül kisiskolások is megnéztek.

Kiemelt képünk illusztráció: iStock

Hét dolog, amit idős kutyánk kérne, ha beszélni tudna
Korosabb kedvenceink másfajta gondoskodást igényelnek, mint a fiatal állatok.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik