Mozaik

A világ legszívmelengetőbb éttermében nem tudhatod, mit kapsz enni

Az Eltévesztett rendelések nevű étteremben csak demenciával élő betegek dolgoznak pincérként.

Egy étterembe beülve az ember elvárja, hogy a rendelését gyorsan és természetesen hiánytalanul megkapja. Ha azonban valaki a Tokióban, az „Eltévesztett rendelések” nevű étterembe ül be falatozni, jobb, ha ezeket az igényeit átgondolja, hiszen elképzelhető, hogy a végül kiérő étel, nem az lesz, amit megrendelt. A pincérek ugyanis mindannyian demens betegek, írja a My Modern Met.

Az étterem 2017-ben nyitotta meg kapuit, és azóta is nagy népszerűségnek örvend. Sokan egyetértenek a küldetéssel, amit az étterem felvállalt, és az sem zavarja az ide betérőket, hogy esetleg nem azt kell enniük, amit rendeltek. A kiszolgálás tüneményes, az ételek finomak, s csak 37 százalékban nem az ér ki, mint ami a rendelés volt, legalábbis ez derül ki a bemutatkozó kisfilmből.

Világszerte 50 millió ember küzd demenciával, és a becslések szerint ez a szám 2050-re 150 millióra növekszik. A demens betegek gyakran válnak kirekesztetté, s szigetelődnek el a társadalomtól.

Shiro Oguni, az étterem alapítója azt reméli, hogy ez a kezdeményezés nyitottabb gondolkodást eredményez a demencia vonatkozásában.
Hiszi, ez az étterem lehetőség arra, hogy az emberek ne csak megértsék, de el is fogadják a demens betegek nehézségeit, hadd legyenek ők is a közösség hasznos tagjai.

Fotó: facebook/Order.Mistakes
Speciális fotóskönyv segíti az Alzheimer-betegek gondolkodását
Fotók, melyek nem csupán élményt nyújtanak. Emlékezni is segítenek!

Kiemelt kép: Facebook/Order.Mistakes

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik