Mozaik

Erdély táncházaiból a világhírig: 25 éves a Kerekes Band

Vidróczki bújtatóinak egri leszármazottai fergeteges, telt házas Müpa-koncerttel nyitották a jubileumi évet. A palóc és a somogyi hagyományokat is ápolják.

Az első találkozás a Kerekes Banddel egy életre meghatározó élmény lehet: simán eldönti, megőrülünk-e mi is a zenekarral együtt, vagy messze elkerüljük. Az első vizuális hatás sokkoló lehet, de aztán a zene és a szenvedély ilyen szintű találkozása könnyen magával repítheti az embert. Velünk ez történt.

Ez az a fajta őrület, amely nélkül nem érdemes normálisnak lenni. Ez a zene maga a végzet.

A Kerekes Band legnagyobb sikerei

A legtekintélyesebb világzenei magazinnak tartott brit Songlines a világ 10 legjobb új lemeze közé sorolta a Pimasz című albumot. Arany és platinalemez lett

A Mr. Hungary című szám az MR2 slágerlistájának élén állt heteken át.

Fehér Zsombor, az együttes vezetője, furulyása és energiabombája a Népművészet Ifjú Mestere állami kitüntetést kapta meg anno.

2008-ban, a Kultúrák Közötti Párbeszéd Évében az Oktatási és Kulturális Minisztérium a Kerekes Bandet Magyarország nagykövetévé választotta.

Hihetetlen, hogy immár 25 éve játszik együtt a csapata iszonyatos energiával és fiatalsággal. A jubileumi év nyitányaként pedig minden várakozásunkat felülmúló, telt házas koncertet adott január derekán a Fesztivál Színházban, a Müpában.

Fehér Zsombor, az egri együttes alapító-frontembere a szokásoktól eltérően nem a furulyajátékával és nem is zenével, hanem néhány tiszta szóval érintette meg az elején a közönséget: azokról a gyimesi mesterekről beszélt, akiktől a furulyázást tanulta.

A Kerekes Band – 1995-ös alapítása után, akkor még Kerekes Együttes – a gyimesi Tímár Viktorral és Tímár Jánossal zenélt együtt, moldvai és gyimesi táncházakban játszotta a talpalávalót:

A népzenéből pedig idővel világhódító világzene lett, amely építeni kezdett a paraszti kultúrára és Jimmy Hendrix-gitárjátékának hangzására is:

(Pásztor)furulya, koboz, brácsa, basszusgitár és dob: az ember egyszerre két élményt kap így, dübörgő rockzenét az erdélyi havasokba repítő ősi dallamokkal. Leírva borzalmas, átélve elmondhatatlan.

Soha ne kerültünk válaszút elé az együttes élete során. Mindig a rögös úton jártunk, és együtt jutottunk el mindenhová

– mondta Fehér Zsombor a közönségnek.

Papírjuk van róla, hogy már őseik is nagyon rögös úton jártak, hiszen – amennyiben a wikipediát papírnak tekintjük – a Fehér-fivérek, Zsombor és Viktor (a dobos) ükapja bújtatta Vidróczki Mártont, a Mátra leghíresebb betyárját.

Újra látogatható lesz a Mátra legszebb kanyonja
Csak az év bizonyos szakaszaiban tekinthető meg a csodaszép terület.

Már ükapjuk ükapja is juhász volt az egri érseknél, vérükben van a pásztorokhoz, betyárokhoz, paraszti kultúrához való vonzalom. Ilyen múltra teremtettek új stílust, és eljutottak a zeneakadémiára, Európa szinte minden országába, Jamaicába és tavaly Kazahsztánba is. Íme utóbbi összefoglalója:

A kazahsztáni élményekből (is) született a Trans-Nomád Express nevet frenetikus előadás.

Népzenei gyökerű dalait a funk és a rock energiáival ötvözi, és az így létrejött megszólalást találóan csángó boogie-nak nevezi

– így a Kerekes Bandről a Müpa honlapja.

A moldvai zene pulzálását idéző tempó kiegészülve a riffközpontú furulya és koboz témákkal, másnéven Ethno Funk

– így önmaguk stílusáról a saját honlapjukon.

Saját telkén épített csángó falut a Gyimesekben egy székelyföldi család
A létesítmény egy múzeum és panzió egyedi ötvözete, falu a faluban.

A jubileumi év előtt a Roadsternek adtak a testvérek hosszabb interjút.

Lehet, hogy a táncházasnak könnyűzene vagyunk, a könnyűzenésznek meg népzenész, de mégis beférünk a Szigettől a Mesterségek Ünnepéig bárhová. (…) Sokkal jobban érdekeltek azok a markáns, erős, őszinte tájegységek, amelyeknél a paraszti kultúra mellett a pásztorkultúra ért el dominánsabb szerepet, és ez Nógrád megye, Heves megye, a Palócföld, a somogyi népzene, és az erdélyi népzenék közül a Mezőség és Gyimesnek a zenéje, ahol a furulyamuzsika kivirágzott

– mondta az interjúban Fehér Zsombor.

Svájci kutatók kipróbálják, hogyan érik a sajt Mozartra és Led Zeppelin-számokra
Ementáli sajttömböket vesznek körül zenével, ezzel akarják befolyásolni az érésüket.

A Kerekes Band óriási érdeme, hogy a Müpában (is) megismertette a nagyközönséggel a PásztorHóra zenekart, amely a Fehér-fiúk szerint manapság a legütősebben játssza a moldvai népzenét. Ma már tudjuk, egymás iránti példamutató alázattal olyan örömzenét ad elő a két együttes (együtt és külön-külön is), amely egész évre feltölti az embert, de amelyet mégis újra meg újra keresünk majd.

Kiemelt kép: a Kerekes Band (YouTube)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik