Mozaik

Idén nem indulnak zarándokvonatok a Csíksomlyói búcsúba

Gyakorlatilag szinte biztos, hogy a hívőknek otthon, a saját közösségükben kell ápolniuk a búcsú lelkiségét, szellemiségét.

Mint azt a Sokszínű vidék megírta, az idei Csíksomlyói zarándoklat és Pünkösdi búcsú hivatalos időpontja 2020. május 29. – június 2., ám megeshet, hogy a koronavírus-árvány átrendezi az összmagyarság legnagyobb ünnepét. Jelen állás szerint úgy tűnik, ez történik.

Csíksomlyó üzenete: a magyar népet is csodálni fogja a világ
Szombaton a csíksomlyói hegynyeregben került sor a hagyományos pünkösdi búcsúra.

Bár a részletes program már az év elején elkészült, a hagyományos zarándokvonatok indulását is bejelentették, a járvány adta körülményekhez igazodnia kell az idei csíksomlyói búcsúnak is.

A csíkszeredai városi katasztrófavédelmi bizottság minden kulturális-, ifjúsági- és sportrendezvényt felfüggesztett 2020.  augusztus 31-ig a székelyföldi városban, ez a határozat pedig érinti a búcsút és a zarándoklatot is.

A fogadalmi búcsú teljesen nem maradhat el, a csíksomlyói ferenceseknek kötelességük, hogy szentmisét mutassanak be május 30-án, pünkösd szombatján, és valamivel pótolják a zarándoklatot, a körmenetet

– nyilatkozta az MTI-nek Bőjte Mihály, a búcsút szervező erdélyi ferences rend csíksomlyói házfőnöke.

Fotó: MTI/Veres Nándor

Az atya a minimális forgatókönyvnek azt tartotta, hogy a világhálón közvetítik az eseményt, de abbeli reményét is kifejtette, hogy május végéig annyit javul a helyzet, hogy egy szűk körű zarándoklatra is lehetőség nyílik.

A szervezők a romániai állami rendelkezések függvényében döntenek majd arról, hogy a szentmisét a fogadalmi templomban vagy a hegynyeregben, a Hármashalom oltárnál tartsák, és készen készen állnak arra, hogy minden segítséget megadjanak az esetleges televíziós közvetítéshez.

Nehéz szívvel mondanánk azoknak, akik távolról jönnének, hogy ne készülődjenek. Inkább úgy fogalmaznék: készüljenek fel arra, hogy meglehet, otthon kell ünnepelniük. Megtörténhet, hogy mindenkinek a saját közösségében kell ápolnia a búcsú lelkiségét, szellemiségét

– fogalmazott Bőjte Mihály.

A járvány a zarándokvonatokat is érinti

2020. január 23-án ugyan bejelentették, hogy a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START együttműködésének keretében májusban újra elindul a hagyományos, a csíksomlyói pünkösdi búcsúba induló Boldogasszony zarándokvonat – amely végül nem indul el.

A nagy népszerűségnek örvendő Boldogasszony zarándokvonatot sajnálattal, de az ismert körülmények miatt le kellett mondanunk

– olvasható az utazási iroda közleményében.

Fotó: MTI/Mohai Balázs

Február 10-én pedig még arról szóltak a híradások, hogy a Kárpáteurópa Utazási Iroda szervezésében a Székely Gyorsból és a Csíksomlyó Expresszből egyesített zarándokvonat is elindul Csíksomlyóra, de ez a szándék is a múlté maradt, mert a járvány közbeszólt.

Az utazási iroda weboldalán ugyanakkor már közzétették, hogy 2021-ben május 21-én indul az össznemzeti különvonat a csíksomlyói búcsúra, és az május 24-én tér vissza Magyarországra. Ha persze a körülmények majd engedik…

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

Százezrek imádkoztak a magyarságért Csíksomlyón
A 451. zarándoklatonl idén is több százezer magyar gyűlt össze a világ minden pontjáról.

 

 

 

 

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik