A vonuló madarak közül a gólyák és a fecskék után májusban megérkeztek telelőhelyeikről a gyurgyalagok. A hazánkban előforduló egyik legszínesebb madárfaj egyedei májusban térnek vissza költőhelyeikre, és augusztus végén, szeptember elején indulnak útnak Észak-Afrikába és Nyugat-Ázsiába.
A gyurgyalagok folyók, tavak meredek oldalában fészkelnek, nászuk pedig – a cikkünkben is látható felvételek alapján – káprázatosan szép. Ebben az időszakban táplálkozásukkor a hím a nagyobb zsákmányt a tojónak adja, míg a kisebb darabokat saját maga fogyasztja el.
A méhészmadárként is ismert gyurgyalag a méhészek nagy ellensége, mert darazsakat és méheket is fogyaszt. Vonulásuk során akár tízezer kilométert is repülnek, mert táplálkozásukhoz csak meleg éghajlaton találnak elegendő rovart.
A madár védett, természetvédelmi értéke 100 ezer forint. A gyurgyalagot a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben és 2013-ban „Az év madarává” választotta.
Kiemelt képünkön a gyurgyalagok násza a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpár környékén 2020. május 27-én. – Fotó: MTI/Kovács Attila