Mozaik

Ma éjszaka beköszönt a csillagászati nyár

A Nap 23 óra 44 perckor megkezdi féléves vándorlását déli irányba.

A napforduló időpontja nem állandó dátum, mivel a Föld Nap körüli keringése és a Földnek saját tengelye körüli forgása nagyjából negyed nap híján nem egymás egész számú többszörösei, írja az Időkép.

2020-ban június 20-án, magyar idő szerint 23 óra 43 perckor éri el az északi féltekén a Nap látszólagos pályájának legmagasabb pontját. Ettől az időponttól kezdve a pályája ereszkedni kezd, 23 óra 44 perckor megkezdi féléves vándorlását déli irányba.

A fény diadalának az ünnepe

A nyári napforduló szinte az összes kultúrában a Nap, és ennél fogva a fény diadalának ünnepe volt, amely a pogány ember hiedelmei szerint a világosság és a sötétség állandó harcán alapult. A természettel összhangban élő, kereszténység előtti ember a nyárközépi tűzgyújtással elsősorban a Napot kívánta megsegíteni a sötétséggel vívott küzdelmében, a tűz fényének erejével pedig az ártó szellemeket igyekeztek minél messzebb űzni.

A nyári napforduló idején kezdődik csillagászati értelemben a nyár. Ilyenkor a leghosszabb a nappal, és a legrövidebb az éjszaka. Ha az utóbbinak a napnyugtától napkeltéig tartó időszakot nevezzük, akkor az éj valamivel több mint 8 óráig tart, sötétség azonban ennél lényegesen rövidebb ideig, nagyjából este 3/4 10 és hajnali 3/4 4 között van.

Június 21. után a Nap pályája ereszkedni kezd, a nappalok pedig rövidülnek, igaz, eleinte csak lassan, naponta néhány másodperccel, perccel.

Kiemelt kép: Josef Jordan

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik