Mozaik

Napi kétszeri kutyasétáltatásra kötelezhetik a német ebtartókat

A tervezett rendelet szerint a kutyáknak legkevesebb napi egy óra mozgást kell biztosítani tartási helyükön kívül, és ehhez legalább kétszer kell sétáltatni őket, írta német lapokra hivatkozva az MTI.

A kutyatartóknak arról is gondoskodniuk kell, hogy az állat ne legyen egész nap egyedül. A gazdának vagy más gondozónak “naponta többször” kell külön foglalkoznia az ebbel – áll a szövetségi mezőgazdasági és élelmezési minisztérium tervezetében, amelyet a napokban küldtek meg egyeztetésre szakmai szervezeteknek és a tartományi kormányoknak, és várhatóan 2021 elején hirdetnek ki.

Időzített bomba a kutya láncon tartása
Nagyon fontos, és sokan nem tudják, hogy a háziállatok állapotáért, azok tetteiért a gazda a felelős.

Az indoklásban kiemelték, hogy “a háziállatok nem játékállatok”, ezért “tekintettel kell lenni szükségleteikre”. Hozzátették, hogy a kutyák szükségleteiről szóló új tudományos felismerések szerint az állat fejlődésének biztosításához és egészségének megőrzéséhez gondoskodni kell a “megfelelő mennyiségű mozgásról és környezeti ingerről”.

A minisztérium tájékoztatása szerint a szabályok betartásának ellenőrzése a tartományi hatóságok feladata lesz.

Biztosan nem csöngetnek be minden egyes kutyatulajdonoshoz, hogy megkérdezzék, megvolt-e a két séta. A legfontosabb a ketreces tartás felszámolása, ezt az elhelyezési megoldást tiltja is majd a rendelet

– nyilatkozott a tárca egy szóvivője.

Tiltják majd azokat a kiállításokat, versenyeket is, amelyeken az állatvédelmi előírásokkal ellentétes módon megcsonkított – fülüktől vagy farkuktól részben vagy egészében megfosztott – kutyákat, valamint az állatnak szenvedést okozó és a fajtának megfelelő viselkedést gátló módon túltenyésztett ebeket vonultatnak fel.

Fotó: Pixabay

Szigorítják a kutyatenyésztésre vonatkozó szabályokat is, így a többi között előírják, hogy egy-egy tenyésztő egyszerre legfeljebb három olyan kutyát gondozhat, amely kölyköket nevel, és naponta legalább négy órát kell foglalkoznia a kölykökkel, hogy kellőképpen hozzászokhassanak az emberekhez.

Felelős állattartás: ne legyünk a láncos és kóbor kutyák országa!
1990 óta május 6-ika a Felelős Állattartás Napja.

A tervezett rendelet a kutyák mellett haszonállatokról is szól, az EU-s szabályoknál szigorúbb előírásokat irányoz elő szállításukról. A főszabály szerint Németországon belül egyszerre legfeljebb négy és fél órán át lehet szállítani haszonállatokat, ha nem lehet biztosítani, hogy ne emelkedjen 30 Celsius-fok fölé a hőmérséklet a közvetlen környezetükben.

Ez különösen a nyáron fontos, meg kell akadályozni, hogy a hőség szenvedést okozzon az állatoknak, ha az elkerülhető – hangsúlyozzák a minisztériumban.

Kiemelt kép:

Hűséges társ a családban a szeretetre vágyó kuvasz
A kuvasz nemzeti kincs, megőrzése az utókornak közös feladatunk.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik