Mozaik

Védetté vált a tengeri uborka és a spanyol cédrus

Fő cél az élővilág változatosságának a fenntartása.

A veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezmény – közismert nevén: CITES – részes feleinek tavaly Genfben megtartott konferenciáján több növény- és állatfaj védelmét erősítették, illetve új fajok kerültek az egyezmény hatálya alá. A tengeri uborkák, illetve az imafűzérfa-félék közé tartozó, a kereskedelemben sokszor spanyol cédrusként említett Cedrela-fajok esetében a döntések hatálybalépésére 12 hónappal a döntéshozó konferencia után, 2020. augusztus 28-án került sor, írta a Magyar Állami Természetvédelem honlapja.

Ahhoz, hogy a tengerek, óceánok élővilágának változatossága fennmaradjon, az olyan szabályozatlan emberi tevékenységek szükséges, mint az egyes fajok állományainak túlzott halászata, vagy a környezetszennyezés mértékének csökkentése.

Tengeri uborkák

A tüskésbőrűek törzsébe tartozó tengeri uborkák fontos szerepet töltenek be a tenger- és óceánfenék biológiai folyamataiban és az ottani ökoszisztéma fenntartásában. E fajok az óceánok és tengerek sekély részein, parti sáv 45 méternél nem mélyebben lévő fenekén élnek, ahol üledékszűrögetéssel jutnak a számukra szükséges szerves anyagokhoz, majd a tápanyagok kiszűrése után „tiszta” homokot juttatnak a tengerfenékre.

Tengeri uborka. Fotó: Wikimedia Commons

A tengeri uborkák több mint 200 szimbióta, parazita és egyéb faj számára jelentenek gazdát, így fontos szerepet játszanak a tengerek biológiai sokféleségének megőrzésében is.  A túlhalászás miatt a tengeri uborka fajok állományai drasztikus csökkenésnek indultak, különösen az 1980-as évek óta. A nemzetközi piacokon így egyre keresettebbé váltak, egyre több egyed került eladásra, ami drasztikus állománycsökkenéshez vezetett.

Az egyedszám csökkenés miatt a három legveszélyeztetettebb tengeri uborka fajt (Holothuria (Microthele) fuscogilva, Holothuria (Microthele) whitmaei, Holothuria (Microthele) nobilis) a CITES II. függelékébe sorolták be.

Végveszélyben a világ korallzátonyai
Június 8-a az óceánok világnapja.

Spanyol cédrus

A túlzott fakitermelés a fafajok egyedszámának és elterjedési területének csökkenéséhez vezet, mely egyben az állatok és más élőlények élőhelyeinek megszűnését is eredményezi. Az Újvilágban széleskörűen elterjedt Cedrela nembe tartozó fafajok faanyaga utáni kereskedelmi igény folyamatosan növekszik, különösen amióta az értékesebb mahagónifajok a kilencvenes években nemzetközi oltalom alá kerültek, így mára sajnos a Cedrela-állományok is igencsak megfogyatkoztak.

Spanyol cédrus. Fotó: Wikimedia Commons

E fajok közül a faanyagként leggyakrabban hasznosított Cedrela odorata-t főleg bútorok, ajtók és ablakok elkészítéséhez használják. Az elmúlt 100 évben e faj elterjedési területe az erdőirtások következtében 28,8%-al csökkent és az előrejelzések szerint az elkövetkező 100 évben további 40,4%-os csökkenés várható.

A fentiek miatt valamennyi Cedrela-faj felkerült a CITES II. függelékébe, és ezzel hasonló védelem illeti meg őket, mint a hangszerekhez leggyakrabban használt rózsafákat.

Kiemelt képünkön tengeri uborka látható. Fotó: Matthieu Sontag/Wikimedia Commons

Hangszórókkal csábítják vissza a halakat a Nagy-korallzátonyhoz
Az egészség hangjai szólnak az elpusztult területeken.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.