Életmód

Végveszélyben a világ korallzátonyai

Június 8-a az óceánok világnapja.

Hazánkban a tengerek világa távolinak tűnhet, mégis mindannyian függünk tőlük. Minden második lélegzetvételt az óceánok biztosítanak, egészségük mégis veszélyben van: a tengeri gerinces állatok populációi felére zsugorodtak, korallzátonyaink 50%-át elveszítettük, és a tengereinkben lebegő 150 millió tonna műanyag hulladék is napi szinten veszélyezteti az élővilágot, ezáltal pedig bennünket is. A WWF Magyarország és a White Rabbit közös kampánya az élő korallokért erre hívja fel a figyelmet, és tarol a nemzetközi reklámversenyeken.

Balzsam a léleknek az érintetlen tengeri világ
Azt mondják, aki egyszer eljut Raja Ampatra, annak nehéz lesz visszatérnie a civilizációba.

Még ha nem is érezzük közel magunkhoz a tengereket, jó, ha tudjuk, hogy mindannyiunk léte alapvetően függ az óceánoktól és azok egészségétől. Ezek a hatalmas vízfelületek a Föld felszínének 70%-át teszik ki, az általunk belélegzett oxigén felét termelik és a kibocsátott szén-dioxid negyedét elnyelik. Emellett élelmiszert és megélhetést biztosítanak több mint egymilliárd ember számára.

A tengerek halállománya 3 milliárd ember fehérjeforrását biztosítja, a halászat és a haltenyésztés pedig a lakosság 10-12%-a számára nyújt megélhetést. Az emberek 60%-a él a partvonalak 100 km-es körzetében. Az élőhelyek 95%-a a tengerekhez kötődik, és 2 millió fajnak adnak otthont.

Ez a kimeríthetetlennek tűnő erőforrás ennek ellenére veszélyben van – mindannyiunk érdeke és felelőssége, hogy ezen változtassunk.

Világcégek fogtak össze a műanyaghulladék eltüntetésére
Dél-Ázsiában keletkezik és jut az óceánok vizébe a legtöbb szemét.

Számos veszély fenyegeti tengereinket

A tengeri gerinces fajok populációi 1970 és 2012 között 49%-kal zsugorodtak. Ez az adat 1234 gerinces faj 5829 populációjának vizsgálatán alapszik. A legdrasztikusabb csökkenés az 1970-es években, egészen a ’80-as évek derekáig ment végbe, amikor jelentős mértékben megindult a globális túlhalászat. Az elmúlt időszakban a trópusi és szubtrópusi területeket érintette leginkább a biológiai sokféleség pusztulása.

Az óceánok világnapja alkalmából a WWF hamarosan egy újabb jelentést ad ki a Földközi-tenger állapotáról

Ehető csomagolóanyagot fejlesztettek a tengeri teknősök védelmére
A környezetbarát lépéssel hosszabb távon tengeri állatok tízezreit menthetik meg.

A korallok az egészséges tengerek elengedhetetlen alkotóelemei. Globálisan hozzávetőlegesen 850 millió ember él a korallzátonyok 100 km-es közelében, és jólétüket számos módon befolyásolja mindaz, amit ezek az érzékeny élőhelyek nyújtanak.

A korallzátonyok az óceán felszínének kevesebb mint 0,1%-át teszik ki, azonban a tengeri fajok 25%-a függ tőlük. Remek táplálkozó- és szaporodóhelyet biztosítanak, ezzel hozzájárulnak a tengeri ökoszisztémák egészséges működéséhez. A korallok 50%-át azonban már elveszítettük, és ha így folytatjuk, akkor néhány évtizeden belül a kihalás szélére juthatnak

– mondta Antal Alexa, a WWF Magyarország kommunikációs vezetője.

Ha a globális felmelegedés mértékét sikerül 1,5 Celsius fok alatt tartani, akkor is 70-90%-ukat elveszítjük, de ha 2 fokos lesz a felmelegedés küszöbértéke, akkor jó eséllyel teljesen kipusztulnak a korallok, ami tömeges kihaláshoz vezet

– folytatta.

Fotzó: Pixabay

A korallokra a WWF Magyarország és a White Rabbit reklámügynökség közös kampánya is ráirányította a figyelmet tavaly év vége óta: a Pantone Színintézet által kiválasztott “év színe”, az élő korall ihlette kreatív azóta tarol a reklámversenyeken. A munka olyan színvonalas elismeréseket zsebelt be az elmúlt hónapokban, mint a Wood Pencil a D&AD nemzetközi reklámversenyen, 3 bronzdíj az ADC Global megmérettetésén vagy a Communication Arts elismerése első magyar nyertesként.

Kiemelt kép: Wise Hok Wai Lum/Wikimedia Commons

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik