Mozaik

Ma éjjel érkeznek a csúcstartó hullócsillagok

Volt olyan év, amikor percenként 200-300 meteort lehetett látni.

Csütörtök éjjel is látható lesz csillaghullás – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a Facebook-oldalán.

Megjegyezték: nemcsak augusztusban érdemes hullócsillagokat keresve kémlelni az eget, hanem október elején is. Érkezik ugyanis a Draconidák meteorraj, amikor óránként 10 hullócsillagra is lehet számítani.

Három meteorit csapódott be Nógrádban
Az egyik sóderlapátolás alkalmával került elő Salgótarjánban.

A Draconidák, a Sárkány (Draco) csillagképről kapták nevüket, mivel a hullócsillagok látszólagos kiindulási pontja ez a csillagkép. A Sárkány a Nagy Medve és a Kis Medve között figyelhető meg az égbolton, bár éles szem kell hozzá, mert a csillagai többnyire halványan látszódnak csak.

Ma éjjel csak kevés felhő lehet az égen, péntek éjszaka azonban már kissé több fátyol- és gomolyfelhő maradhat, de még akkor is lesz némi esély hullócsillagot megpillantani

– írta a meteorológiai szolgálat.

Minden idők legnagyobb meteorkitörését produkálták

A Draconidák eddigi legintenzívebb éve 1933-ban volt, amikor európai megfigyelők minden idők egyik legnagyobb meteorkitörésének lehettek szemtanúi. Az esti órákban jelentkező meteorvihar legaktívabb időszakában percenként 200-300 meteort lehetett látni, írta az Eumet.

A 2000-es évek is hoztak már kiugró Draconida záport: 2011-ben, európai észlelők 600 meteor/óra intenzitásról számoltak be.

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Getty Images

Tűzgömbökkel indul az őszi meteorszezon
A korán kelők az őszi állatövi fényben is gyönyörködhetnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik