Mozaik

Nincs kizárva, hogy két medve van Miskolcon

Bár kicsi az esélye, nem zárható ki, hogy kettő medve tartózkodik Miskolcon, hiszen több helyen is észlelni vélték már az állatot a városban, mondta a boon.hu-nak Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság zoológiai szakreferense, aki maga is a helyszínen járt, és együtt nézett szét a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársaival hétfőn este.

Mint mondta, múlt szerdán igazolták lakossági bejelentés alapján a medve előfordulását Lyukóvölgyben, ekkor egy példány lábnyomait fedeztük föl a sárban. Ezután pénteken gépjárművel üldözték ki a medvét a négysávos útra, amely a riadalom után néhány perces rekreációs mozgást végzett és a következő utcán visszafordult, a Torontáli utcán át az Őzugró felé haladt a zártkertek irányába.

Nyoma nincs, de a jelenlétét feltételeztük. Hétfőn további lakossági bejelentések érkeztek, amelyeket visszaellenőriztünk. Ezek között volt olyan, ami a Lyukóvölgyre vonatkozott, mások Kisgyőr és Harsány határában, az úton vélték látni a medvét. A kollégák mindkettőt ellenőrizték, a kisgyőrit egyelőre nem igazolták. A Miskolci Önkormányzati Rendészettel felosztottuk a területet, több csoportban próbáltuk megtalálni az állat nyomait

– magyarázta Gombkötő Péter, hozzátéve első körben arra voltak kíváncsiak, kiment-e a sajóbábonyi határon, de arrafelé nincs nyom, ezért feltételezik, hogy a zártkertekben tartózkodik.

Most az lenne a feladat, hogy lokalizálják a medvét, vagy medvéket, de addig is fontos, hogy az emberek tartsák be a viselkedési szabályokat a saját érdekükben, s bármilyen csábító, ne üldözzék az állatot.

A szakértő nem lát szoros összefüggést a medve megjelenése és az árvíz között, bár a jelentős csapadék más mozgásra késztetheti az állatokat.

Elárulta, úgy tippelik, hogy a medve nem marad hosszú távra, a fagyos időszak kezdetével az életciklusbeli változás arra ösztökéli, visszamenjen az élőhelyére, Szlovákiába.

Kiemelt kép: Getty Images

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik