Mozaik

Ilyen nagy kősüllőt ritkán fognak magyar vizeken

Tisza-tavi Sporthorgász
Tisza-tavi Sporthorgász
2011-ben az év hala volt, melynek beceneve „köves” horgászok körében.

A természetes vizek halászata során a kősüllő nem bír nagy jelentőséggel, a horgászok számára azonban nagyobb a jelentősége, mert ilyen halat fogni büszkeség.

2011-ben az év hala volt ez az őshonos halunk, melynek beceneve „köves” a horgászok körében.

Kapcsolódó
Süllőóriást fogtak a Tisza-tavon
Erre az öreg horgászok is felkapták a fejüket.

A kősüllő – ellentétben rokonával, a jóval nagyobb méretű süllővel – kis termetű ragadozó, átlagos példányai 20–30 centiméter hosszúságúak, a magyar horgászrekord 3,2 kg. A 40 centiméteres példányok már nagynak számítanak.

A fiatal és idősebb halak is kedvelik fajtársaik társaságát, ezért szinte mindig csapatokban “közlekednek”.

A Tisza-tó kétségtelenül az ország egyik legjobb kősüllős vize – ha nem a legjobb -, mind a mennyiség, mind a méret szempontjából

– írta Facebook oldalán a Tisza-tavi Sporthorgász Egyesület.

Tisza-tavi Sporthorgász

Mindezt erősítendő, Papp György horgásztársuk tiszteletet parancsoló, a fejtől a hátsú uszony tövéig negyven centis, kifogott kősüllőjét mutatták meg fotókon, hozzáfűzve, hogy még sok ilyen hal úszkál a Tisza-tóban.

Kapcsolódó
Jól harapnak a Tisza-tó csúcsragadozói
Jól harapnak a ragadozók a tó minden részében.
Olvasói sztorik