Örvös réce
Március legvégén egy örvös récét kaptak lencsevégre a Bács-Kiskun megyei Tiszaalpáron. A Magyarországon rendkívüli ritkaságnak számító madarat egy nap késő délutáni órákban vették észre megfigyelők, de másnap reggelre eltűnt.
Ez volt mindössze a hatodik előfordulása az örvös récének hazánkban.
Az örvös réce Kanada és az Amerikai Egyesült Államok területén költ. Vonulás során a Karib-térségen és Közép-Amerikán keresztül Venezueláig is eljut. Kóborló példányai megjelentek Európában is. A természetes élőhelye édesvizű mocsarak és tavak.
Csíkosfejű nádiposzáta
2020. április 22-én, a Föld Napján, Tihanyban a Külső-tónál egy csíkosfejű nádiposzáta (Acrocephalus paludicola) került a gyűrűzők hálójába.
A csíkosfejű nádiposzáta az 1970-es évektől növekvő számú fészkelő madár volt a Hortobágyon, azonban a kétezres évek közepére állománya csökkent, és sajnos 2011-re el is tűnt.
Mióta nem fészkel hazánkban ez a faj, a mostani volt a harmadik előfordulási adata. Sajnos a madarunk az egész világon veszélyeztetett, hazánkhoz hasonlóan eltűnt Oroszországból és Lettországból, jelenleg csak Litvániában, Lengyelországban, Fehéroroszországban, valamint Ukrajnában fészkel.
Érdekesség, hogy április 27-én hétfőn aztán a faj egyik újabb példánya bukkant fel hazánkban. A birding.hu Facebook-oldala szerint a madarat a Győr-Moson-Sopron megyei Csornán találták és gyűrűzték is egyben.
Apácahantmadár
Csaknem egy évvel azután, hogy Kecskemét határában, a katonai reptér mellett egy apácahantmadarat figyeltek meg, megismétlődött a madárcsoda.
2020. május 15-én, 10 hónap elteltével, ugyanitt újra egy felnőtt hím példányra lettek figyelmesek, vélhetően ugyanaz lehet, amely tavaly is itt volt. A faj előző hazai észlelése csaknem 50 éve volt.
Az apácahantmadár (Oenanthe pleschanka) Európa ritka énekesmadarai közé tartozik, az MME adatbázisa szerint hazánkban eddig mindössze hatszor rögzítették a megfigyelését (1955, 1956, 1964, 1965, 1971, 2019).
Borzas gödény
Májusban egy borzas gödény került szem elé Berettyóújfalu mellett a Hortobágyi Nemzeti Park kezelésében lévő vizes-élőhelyen.
A hazánkban ritka madárfajt a természetvédelmi őrök figyelték meg a Bihari-sík Tájvédelmi Körzetben. A borzas gödény elterjedési területe elsősorban Közép-Ázsia, de Európában a Fekete-tenger mellett és a Balkán-félszigeten is költ lokálisan.
Magyarországon utoljára 2015-ben figyeltek meg egy példányt. A borzas gödény fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 ezer forint.
Zöld gyurgyalag
Kétség kívül az év egyik legnagyobb szenzációja volt, amikor zöld gyurgyalag (Merops persicus) egy példányát figyelte meg Kókay Bence május 23-án reggel egy dabasi gyurgyalagtelep madaraihoz csapódva. Korábban ilyen megfigyelésre még soha nem volt példa hazánkban.
Az állatot néhány madarász még látta rajta kívül a reggeli órákban. A hír hallatán sokan azonnal útnak indultak, hogy a saját szemükkel is megcsodálják a ritkaságot, de utána már nem került elő.
A zöld gyurgyalag Észak-Afrika és Ázsia területein fészkel, életmódja a mi gyurgyalagunkéhoz hasonló.
Feketeszárnyú kuhi
Feketeszárnyú kuhit figyeltek június közepén a Baranya megyei Sumonynál, és bár a fajt egyre többet látni Európa-szerte, még mindig igen komoly ritkaságnak számít Magyarországon.
Hazánkban eddig mindössze kétszer találkoztak vele. 2012-ben a Zámolyi-medencében, a vértesi natúrparkban észlelték, és ezzel új madárfajt köszönthettünk az országban, majd két évvel ezelőtt, 2018-ban Szabadszállás környékén találtak feketeszárnyú kuhit, amely egy repcetábla feletti vezetéken üldögélt.
Elterjedését tekintve Dél-Afrikában és Dél-Ázsiában mondható igen gyakori madárnak, de a közelmúltban egyre több délnyugat-európai megfigyelése van.
Kövirigó
Kisebb madárcsoda történt augusztus végén a Bükki Nemzeti Park területén, ahol egy Magyarországról szinte teljesen kihalt kövirigót sikerült lefotóznia egy természetjárónak.
Orbán Zoltán, az MME szóvivője akkor a Sokszínű Vidék megkeresésére arról beszélt, a kövirigó a múlt század közepén még szórványos, de országszerte jellemző fészkelője volt a sziklakibúvásos hegyvidékeinknek, kőbányáinknak, sziklás szőlőterületeinknek. Utóbbi élőhelyeken a mesterséges, kőből rakott támfalak üregeiben, sőt a házi rozsdafarkúhoz hasonlóan présházak falában, ablakpárkányán is költött. Budapest ostromát követően a Budai-hegységben fészkelő állomány képviselői a fővárosi romhalmokban is fészkelt.
Utolsó ismert költése 2003-ban volt a Zemplénben, így fészkelő fajként gyakorlatilag mára eltűnt Magyarországról.
Erdei sármány
Október közepén történt madárszenzáció a Dél-Alföldön, amikor erdei sármányt (Emberiza rustica) fogtak a Fehér-tavi Ornitológiai Táborban (Szalakóta Látogatóközpont).
Ez volt a faj mindössze második megkerülése hazánkban, mindkét madarat gyűrűzés során fogták. Az első magyar erdei sármányt szinte napra pontosan 12 évvel ezelőtt azonosították a Zala megyei Pölöske határában.
Az egyébként csak Skandináviában, Norvégiában és Észak-Ázsiában fészkelő és Délkelet-Ázsiában telelő fajt csak nagyon ritkán látják Európában. A gyűrűzést követő elengedésre jó páran kilátogattak az ország számos pontjáról, hogy megcsodálhassák ezt az impozáns madarat.
Kékfarkú
November elején számoltunk be róla, hogy egy kékfarkú került elő csütörtökön Tömörkénynél, a Csaj-tavon. Ez volt a faj ötödik hazai előfordulása, és az első olyan madár, amit terepen találtak.
A faj Európa északi részén Észtországban és Finnországban, valamint Ázsiában Bhután, Kína, India, Japán, Kazahsztán, Dél-Korea, Mongólia, Nepál, Pakisztán és Thaiföld területén honos.
Magyarországi előfordulását első ízben 2010 októberében sikerült bizonyítani, a Tömördi Madárvártán fogtak be és gyűrűztek egy fiatal példányt, majd még abban a hónapban észlelték a faj egy példányának előfordulását Salgótarján és Szalonna területén is.
Sarkantyús pityer
November közepén egyedszer járt sarkantyús pityer Magyarországon, Kiss Áron talált rá Kunpeszér mellett. Bár Európában egyre gyakoribb faj a sarkantyús pityer, hazánkban még mindig ritkaságnak számít.
Az MME adatbázisa szerint a sarkantyús pityer főleg rovarokkal táplálkozik (sáskák, bogarak, kétszárnyúak, szitakötők, hártyásszárnyúak, kabócák, lepkehernyók, pókok), melyeket a talajon kap el, de ezek hiányában férgeket és apró gyommagvakat fogyaszt.
Általában a sík vidékeken, sztyeppeken, rövid füvű gyepeken költ. A napos és meleg élőhelyeket kedveli, de a tartósan száraz területeket elkerüli. Meglehetősen későn, csak június-júliusban költ. 4-6 tojását a talaj egy kisebb mélyedésében, vékony növényi szálakból kialakított fészkébe rakja. A fészek általában egy kisebb bokor takarásában van. Hangja emlékeztet a verebek csivitelésére. Nagy termete miatt kissé pacsirtásan repül.
