Frédéric Soltan/Corbis via Getty Images
Mozaik

Fényűző szálloda nyílott a Versailles-i kastélyban

Ha királyként akarsz eltölteni néhány napot a következő vakációd alkalmával, akkor itt a nagy lehetőség. A Versailles-i kastély területén most először nyitottak szállodát, így aki szeretne, a világ egyik legfényűzőbb épületegyüttesének a szívében nyaralhat, írja a CNN.

A vendégeknek ugyanakkor mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, egyetlen éjszakáért 1700 eurót, közel 600 ezer forintot is elkérhetnek.

A Le Grand Controle elnevezésű hotel 14 szobából és lakosztályból áll, melyek három, 1681-ben épült történelmi épületrészben találhatóak.

A korhű berendezésekkel felszerelt szobákból bámulatos kilátás nyílik a kastély világhírű kertjére, de a látogatók igénybe vehetik a területen kialakított spát és a 15 méteres beltéri úszómedencét is.

Az érdeklődőket komornyik várja majd érkezéskor, szabadon golfozhatnak és használhatják a közeli tavon a csónakokat is. Körbevezetik őket a palota olyan területein is, ami egy napi belépőjeggyel nem látogatható.

Bár az árak jóindulattal sem nevezhetők hétköznapinak, nincs kétségünk afelől, hogy a 14 lakrészben állandósult telt ház lesz hamarosan.

XIV. Lajos a XVII. században építtette meg a 63 ezer négyzetméteren elterülő birtokot. A palotában több mint 700 szoba van, 30 ezer munkás dolgozott rajta 50 éven keresztül. A francia forradalomig ez volt a királyok otthona.

A Versailles-i kastély év eleje óta újra fogad vendégeket, de csak a szigorú biztonsági előírások betartása mellett.

Kapcsolódó
Csipetnyi Versailles egy magyar kastélyban
Szépség, hagyomány és csábítás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.