Makovics Kornél
Mozaik

Elgázolt borzot ebédelt egy fehér gólya Bonyhádnál

Finoman szólva is ritka természeti jelenséget örökített meg a napokban Makovics Kornél fényképész a Tolna megyei Bonyhádnál.

A fiatal fotós a Sokszínű Vidék megkeresésére számolt be róla, hogy autózás közben egy nagyobb kanyarban majdnem elütött egy úton álldogáló gólyát. Nem állt meg, mert tudta, hogy akkor a madár elrepülne.

A visszapillantó tükörből néztem, mi lehet az, ami ennyire felkeltette a figyelmét, hogy még a kocsik sem érdeklik. Ekkor pillantottam meg egy elgázolt borzot az úttesten

– emlékezett vissza.

Makovics Kornél

Miután már eltűnt a madár és prédája a látótávolságából, megállt, feltett a fényképezőgépre egy erős objektívet és visszafordult.

Addigra már voltak olyan autósok, akik az út közepén ácsorgó gólyára rádudáltak, de az akkor sem ment arrébb. Úgy voltam vele, ha ennyire nem fél, közelebb megyek hozzá. A végén már csak 15 méterre lehettem, miközben ő nyugodtan eszegette a borzot

– mesélte lapunknak.

Makovics Kornél
Makovics Kornél

A fehér gólya jellemzően nyílt területeken keresi élelmét, mezőkön, földeken, folyók partján, vagy vizeken. Kisebb állatokra, békákra, rákokra, kígyókra, rovarokra és rágcsálókra vadászik, a borz általánosságban nincs az étlapján.

Makovics Kornél egyébként Facebook- és Instagram-oldalán, valamint honlapján is rendre jelentkezik csodálatos felvételeket, ezért mindenütt érdemes követni a munkásságát.

Kapcsolódó
Kegyetlen természeti jelenséget örökítettek meg a Holt-Dunán
Vakondot ejtett zsákmányul egy szürke gém, és nem kegyelmezett neki.
x

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a Sokszínű vidék Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.