Mozaik

Megépülhet az ország első lazacfarmja

Getty Images
Getty Images

Méretes szárazföldi lazacfarm épülhet Zalaegerszegen, számolt be róla a Telex.

A projekt szervezője szerint ez az a ritka üzlet, ahol nem az értékesítés az igazi kockázat, inkább a HR és a víztisztítás, mert a globális lazacfogyasztás úgy nő, hogy közben még be is tilthatják a vadvízi halászatot és a környezetszennyező tengeri lazacfarmokat.

Sagyibó Viktor üzletember három éve határozta el, hogy egy nagyobb projektbe akar belevágni. Az ENSZ-nek van egy szöuli központú Green Climate Fund elnevezésű alapja, ahol magyar környezetvédelmi és agrár szakemberekkel együttműködve egy angolai környezetbarát tojásfarm elindítására pályázott. Ez ugyan egyelőre elbukott, de Sagyibó megismert egy szingapúri alapot, a 8FAsset Management céget, amely kizárólag egy Izraelben, Máltán és északon már jobban elterjedt technológiába, a RAS (Recirculating Aquaculture System) szárazföldi lazactenyésztésbe fektet.

Getty Images

A Telex cikkében megjegyzi, a szárazföldi itt nem azt jelenti, hogy a mezőn nőnek a lazacok, de a rendszer egy természetes folyót, vagy tengert nem igénylő és fenntartható technológia, amelyhez ugyan így is sok víz kell, de a vizet mindenféle dobszűrőkkel, illetve biofilteres technológiával újra fel lehet használni.

Azt az ötletgazda szerint egyelőre, a tárgyalások közepén még korai lenne megnevezni, hogy pontosan ki fog befektetni a Zalaegerszegre tervezett lazactelepre. A 8,4 milliárdos beruházást nem Sagyibó fogja finanszírozni, hanem részben az EU, részben bankhitelek és hamarosan bevont, vélhetően hazai magánbefektetők, a tervek szerint három csoport.

Zalaegerszegből majd megoldható lesz, hogy a reggel még úszkáló hal este már egy bécsi sushi-étteremben legyen, és ennek a logisztikának újabb „zöld” hozadéka, hogy nemcsak a hal előállítása környezetbarát, de a szállítása is, hiszen nem kell hozzá repülő.

A tervezett menetrend szerint 2022 első negyedévében indulhat az építkezés, majd következik a technológia telepítése, a kétéves tenyészidő után, 2024 év végére készülhet el az első egerszegi lazac.

Kapcsolódó
5 étel, amit minden nap kellene fogyasztani a Harvard professzora szerint
Igazi vitaminbombákat sorolt fel a szakértő.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik