Lefotózták a Hortobágy rejtélyes lakóit

Természetvédelmi értéke 500 ezer forint.
Kapcsolódó cikkek

Az ugartyúkot nehéz megfigyelni, hiszen leginkább éjjel aktív, emellett tollazatának színe, mintázata kiválóan alkalmazkodott a pusztai növényzet megjelenéséhez és a talaj felszínéhez, írja Facebook oldalán a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága.

Szilágyi Attilának, a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálata munkatársának a megfigyelés a napokban mégis tökéletesre sikerült, sőt le is fotózta a puszta rejtélyes lakóit.

Ez is ugartyúk
Ritkaságok rejtőzködnek a Felső-Kiskunságban
Az ugartyúkot földszínű tolla remekül elrejti a ragadozók elől.

Óriási sárga szemei miatt kinézete szokatlanná teszi a hazai madarak sorában. A szikes puszták mellett, homoki gyepeken és szántókon is előfordul

– olvasható a bejegyzésben.

Hívták bagolyfejű lilének vagy bagolyszemű sneffnek is, ez az elnevezés nagy szeme és feje miatt ragadt rá, fejük és szemük a testükhöz képest ugyanis nagyon nagyok.

Hazánkban állománya jelentősen megritkult. Becslések szerint csupán 50-100 pár fészkel Magyarországon. Pontos állománynagyság nehezen mérhető fel rejtett életmódjából adódóan.

Az ugartyúk (Burhinus oedicnemus) fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500 ezer forint.

Elképesztően hangosan kommunikál

Kapcsolódó
Kacagó madárritkaság tévedt az Alföldre
Valószínűleg a Földközi-tenger partvidékéről jöhetett, mert Európában többnyire ott költ.