Mozaik

Kihalófélben lévő madár tévedt Magyarországra

A Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján szerepel a madár mint különösen veszélyeztetett faj.
Korábban a témában:

Idén már másodszor figyelték meg a kihalófélben lévő lilebíbic egy példányát hazánkban. A birding.hu adatbázisa szerint március végén Balmazújvárosban tűnt fel, többen is találkoztak vele.

A lilealakúak rendjébe és a lilefélék családjába tartozó lilebíbic elsősorban Oroszországban és Kazahsztánban költ, hosszútávú vonuló, ami külön megnehezíti a túlélését.

Türkmenisztán, Afganisztán, Örményország, Irán, Irak, Szaúd-Arábia, Szíria területére vonul telelni a madár, de kóborlásai során eljut Európa nyugati felébe is, Indiába és Afrika északi részére is. Alföldek és dombvidékek lakója, így a magyar síkvidéken is megfordul ritka kóborlóként.

A Magyarországra tévedt lilebíbic – Fotó: birding.hu/Tar István

Laza telepekben költ, a csupasz földre, vagy alacsony aljnövényzet közé, fűvel és levelekkel bélelt fészket épít. Fészekalja 3-5 tojásból áll, melyen 25 napig kotlik. A fiókák a kikelés után nem sokkal elhagyják a fészket, a két szülő még 35-40 napig táplálja őket, mire kirepülnek.

A faj napjainkra a kihalás szélére került, szerepel a Természetvédelmi Világszövetség Vörös listáján is, mint Európában különösen veszélyeztetett, kihalóban lévő faj. Magyarországon fokozottan védett, eszmei értéke 500 000 forint.

A hazai madarászok nagy figyelemmel kísérik ezt a különleges madárfajt is, így nem csoda, hogy 1990 augusztusa óta több mint hatvan adat szerepel róla a nyilvántartásukban.

A madár elsősorban Oroszország közép-ázsiai részén, hatalmas területen őshonos, de azokra a jórészt lakatlan pusztaságokra a természetvédők többnyire el sem jutnak, így nem tudnak adatokat gyűjteni a madarak esetleges kipusztulásának közvetlen biológiai okairól. Ezért is nagyon fontos a megfigyelésük az európai kóborlásaik során

– mondta el Orbán Zoltán, a Magyar Madártani Egyesület (MME) szóvivője a Sokszínű Vidék megkeresésére.

A vékonycsőrű pólingot Magyarországon látták utoljára

A szintén a lilealakúak rendjébe tartozó, hasonló életmódot folytató vékonycsőrű póling szomorú sorsra jutott, kihaltnak nyilvánították, miután az utolsó példányát épp hazánkban, Apajpusztán figyelték meg utoljára 2001-ben. Azóta sem Ázsiában, sem az észak-afrikai telelőhelyén sem láttak egyetlen példányt sem. Pedig az 1940-es, 50-es években a Szegedi Fehér-tavon rendszeresen átvonuló faj volt, 8-10 egyedet is megfigyeltek belőlük egyszerre. Aztán egyre csökkent a számuk, míg végül kihaltak.

Az egyetlen ismert videófelvétel a vékonycsőrű pólingról:

Orbán Zoltán a kihalást okozó tényezők összetettségét hangsúlyozza.

Sokszor csak egy-egy madárfaj hiányát vesszük már észre, amikor már semmit sem tehetünk. A lilebíbic esetében ráadásul olyan madárról beszélünk, amelyik ellenőrizhetetlen területeken fészkel, így még nehezebb a dolgunk

– említette a szakember.

Azokon a területeken nem olyan a természetvédelem, mint Európában, így még azt se mondhatjuk el biztosan, mi okozta a vékonycsőrű póling kihalását.

A kikövetkeztethető okok ugyanakkor összetettek. Az agrárium terjedésével a földön fészkelő vadmadarak sorsa kilátástalanná válik, nincs hol költeniük. De veszélyezteti őket a ragadozók elszaporodása is, nálunk is ez a helyzet, a vaddisznók, a sakálok és a rókák nagy száma miatt akár örökre eltűnhetnek ezek a fajok. De nagy problémát jelent a permetezés is, a gépmunkák elterjedése, a növekvő mezőgazdasági területek olyannyira beszűkítik ezen madarak életterét, hogy a túlélésük ellehetetlenül.

A klímaváltozás is fontos és egyre növekvő veszélyeztetést jelent a számukra. Hisz a lilebíbic például Oroszország és Kazahsztán északi pusztaságaiban fészkel, de ezeken a területeken egyre nagyobb a szárazság, ők pedig a nedves gyepterületeket szeretik, ott találnak élelmet maguknak és utódaiknak.

Hozzájárulhat a pusztulásukhoz az is, hogy a területek, amelyeken átvonulnak, sokszor háborús övezetek, ahol politikailag sem megoldható a megfigyelésük, megvédésük.

Mivel az ázsiai területek gazdasági vagy egyéb, politikai okok miatt sokszor elzártak a külvilág, így a kutatók előtt is, a konkrét biológiai okok ismeretének híján a megfelelő ellenlépéseket sem tudják megtenni a madárvédők.

Lilebíbic – Fotó: Wikimedia Commons

Ugyanakkor lilebíbic még él szerte a világban, de egyedszámuk egyre csökken. 2017-ben 5 példányt, 2018-ban és 2019-ben már csak kettőt figyeltek meg nálunk, legutóbb március 30-án érkezett adat egy lilebíbic hazai megfigyeléséről.

Orbán Zoltán kuvaiti megfigyelése során is látott lilebíbicet már az idén, még január közepén.

A lilebíbic élőhelye nagyon kiterjedt, egyes részein rendkívül ritkán járnak emberek. Hisz fészkelési területük másfélszerese Európa területének, így az is elképzelhető, hogy vannak olyan egyedek, amelyekről nem is tudunk

– fogalmazott.

A hasonló életmódot folytató fehér farkú lilebíbic élőhelyigénye közönségesebb, nem annyira specializálódott, mint a lilebíbicé, így az ő túlélési esélyei jobbak. Fészkelő területei Közép-Ázsiában vannak, a Kaszpi-tenger és az Aral-tó környékén. Ha be is szántanak egy területet, ami addig az élőhelye volt, könnyebben talál magának másik fészekrakó helyet, hiszen a délebbi, türkmenisztáni, törökországi szárazabb pusztaságokon is jól megél.

Az északabbra fészkelő, nedves gyepekhez kötődő lilebíbic ugyanakkor könnyen a környezetszennyezés, a klímaváltozás, az agrár- és egyéb politika, valamint a háborúk áldozatává válhat.

Gyorsan odébbállt az országba tévedt lazúrcinege
Sorsa ismeretlen, de valószínű, hogy visszatért fészkelőhelyére.

Kiemelt kép: Wikimedia Commons

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.