Megszülettek az év első rákosi viperái

Egy 7 éves nőstény 111 nap vemhességet követően 15 utódot fialt. Az újszülöttek átlagosan 2,4 g súlyúak, és 14 cm hosszúak voltak.
Kapcsolódó cikkek

Idén július 30-án születtek meg az első kis viperák a Rákosivipera-Védelmi Központban. Augusztus közepéig még 23 nősténytől várják az utódokat.

A viperák lágy, átlátszó burokban jönnek a világra, úgynevezett álelevenszüléssel. Tojásaikat nem rakják le, hanem azok a nőstény testében fejlődnek ki. Jelenlegi elméletek szerint e szaporodási módnak hűvös éghajlaton van nagy előnye, ott fejlődhetett ki – olvastuk a Fertő-Hanság Nemzeti Park Facebook-oldalán.

Rákosivipera-Védelmi Központ

Az utolsó ivadék világrajövetelét követően azonban a nőstény magukra hagyja őket, ők pedig szétszélednek, hogy teljesen önálló életet kezdjenek.

Első életévükben 4-6 hetente vedlenek, majd a vedlések száma lecsökken, felnőtt állatoknál évi három vedlésre, egy telelést követőre, egyre a nyár közepén valamint egyre a telelést megelőzően.

A nőstények általában csak kétévente párzanak, mivel a nagyszámú utód igen nagy energiabefektetést igényel, bár az utóbbi évek vizsgálatai azt bizonyítják, hogy vannak egyedek, amelyek olykor egymást követő években is fialhatnak.

Rákosivipera-Védelmi Központ

További rákosi viperával kapcsolatos híreket, eseményeket az alábbi csoportban lehet nyomon követni:
https://www.facebook.com/hungarian.meadow.viper/posts/4536773883000580

Kapcsolódó
500 rákosi viperát telepítenek vissza a háborítatlan magyar vadonba
Találkozott már rákosi viperával? Nem? Nem is fog. Rezervátumokba térhetnek vissza a védett kígyók.