Kertünk-Portánk

30 sikló lepte el az erdőszéli vályogházat

A háziasszony irtózik a csúszómászóktól, így hatalmas volt az ijedtség Vásárosbécen.

Nagy volt a háziasszony riadalma Vásárosbécen: közel 30 siklót gyűjtöttek össze a kis vályogházából, a konyha- és hűtőszekrény alól másztak elő a csúszómászók, írja a Bama.hu.

Both Zoltánra várt a feladat, aki több mint 300 km-t utazott, hogy megtisztítsa a lakást a hüllőktől, hisz egyedüliként ő foglalkozik Magyarországon veszélyeshüllő-befogással.

Méretes siklót találtak a zöldségek között egy kovásznai áruházban
Az áruházat a fogyasztóvédelmi hatóság 10 ezer lejre büntette az eset kapcsán.

A csúszómászóktól ellepett takaros kis vályogház az erdő szélén áll, és amikor a szakértő megérkezett, a rengeteg levedlett siklóbőrt megpillantva rögtön látta, hogy siklókról lehet szó. Valószínűleg egy példány nyáron bejutott a házba, lerakta a tojásait, a kicsik pedig szeptember elejére elő is bújtak, sőt mostanra az első vedlésen is túljutottak.

Ennyi siklóval még nem találkoztam a pályám során. A hűtőszekrény és a konyhaszekrény mögött 15-16-ot fogtam be, és egy nappal a megérkezésem előtt közel ugyanennyit sepregettek ki a házból. A háziasszony a befogás után annyit közölt, soha nem várt még így férfit, mint engem, mert nagyon irtózik a csúszómászóktól

– mondta el az esetről Both Zoltán.

A mostani nyárias időjárás miatt aktívak még a siklók, de emberre ártalmatlanok, nem kell félni tőlük. Ráadásul védettek hazánkban, az erdei sikló eszmei értéke 50 ezer forint.

A befogott példányokat egy erdős, zöld területen engedte szabadon a hüllőbefogó, hogy az állatok felkészülhessenek a téli pihenésükre.

Kiemelt képünk illusztráció – Fotó: Pixabay

Amíg meg nem tapasztaltuk, milyen érzés szeretni egy állatot, lelkünk egy része mélyen alszik
A címben idézett gondolat Anatole France-tól származik, és október 4-én, az állatok világnapján különös aktualitása van.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik