Mozaik

Túl bátrak a svájci farkasok

pixabay
pixabay

Egyre jobban érzik magukat a farkasok Svájcban és ennek nem mindenki örül, írta a BBC-re hivatkozva a Greenfo.

Kapcsolódó
Farkas bukkant fel Párizs közelében
Harminc éve nem történt ilyen.

Az alpesi országban a középkor végére teljesen kiirtották az egykor nagyobb számban élt ragadozót, így amikor harminc éve először sikerült megállapítani, hogy Olaszország felől betelepült és állandó jelleggel letelepedett néhány példány, mindenki örült.

A svájci farkasok száma mára száz fölé nőtt, vannak köztük magányos egyedek, de nyolc falkát is nyilvántartanak már a környezetvédelmi szakemberek

– olvasható a portálon.

Az állatok pedig nem csak jól érzik magukat és szaporodnak, hanem egyre bátrabbak is – a svájci állattartók szerint már „túl bátrakká” váltak.

Ez pedig többek között azt is jelenti, hogy nem csak a turistákat engedik egyre közelebb magukhoz, de gyakoribbá váltak a háziállatok elleni támadások. Svájcban máig nagy hagyományai vannak a hagyományos legeltető állattartásnak, sok helyen akár télen is kint, karámokban tartják a juhokat.

Egy állattartó arról számolt be, hogy karámban tartott juhai közül harmincötöt öltek meg a ragadozók.

A Svájci Állattenyésztők Uniója szerint a farkasok lassan a megélhetésüket is veszélybe sodorják. A szervezet tavaly népszavazást is kezdeményezett arról, hogy a veszélyesnek minősített állatokat könnyebben kilőhessék, de a többség elutasította ezt.  Szigorítás híján egyelőre csak riasztófegyvereket, legfeljebb gumilövedéket használhatnak a farkasokkal szemben.

Kapcsolódó
150 év után visszatértek a farkasok Hollandiába
1869-ban látták utoljára őket az országban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik