Noha az erdei etetőknél látni medvéket, többségük – főleg a vemhes nőstények – elhúzódtak téli álmot aludni Hargita megyében, írja a Székelyhon.
A nagyvadak időközben, ha az idő is megenyhül, felébredhetnek, és előfordulhat, hogy ilyenkor a portákra is betörnek, élelmet keresve.
Csíkszereda környékén elhúzódtak a nagyvadak, ez a hótakarónak és a hideg időjárásnak köszönhető. Persze ismét aktívvá válhatnak a medvék a téli időszakban is, ha némileg megenyhül az idő, főleg, ha 10 Celsius-fok fölé emelkedik a hőmérséklet.
Az ilyen típusú aktivitás már nem lesz számottevő, de volt rá példa az előző években is. Arra sem lehet garanciát vállalni, hogy ilyen esetekben nem törnek be a nagyvadak portákra
– mondta a portálnak Hadnagy Lehel, a Szilos Vadásztársaság vezetője.
A vadetetőknél ugyanakkor megjelennek a medvék, de a téli időszakban rendszerint nincsenek problémák a nagyvadakkal, a károkozások inkább tavasszal és ősszel jellemzők.
A vadászok kötelessége, hogy ételt helyezzenek ki az erdőben a vaddisznók és a szarvasok számára, de most is tapasztaljuk, hogy ebből rendszeresen lakmároznak a medvék is
– közölte Gábor László, a Gyergyószentmiklósi Vadgazdálkodási Egyesület igazgatója.
A vemhes nőstények elhúzódtak, inkább a kisebb méretű hím példányokra jellemző az aktivitás.
Decembertől kezdődően nem voltak medvékkel kapcsolatos kárbejelentéseik, így a nagyvadak többsége mindenképp téli álmot alszik
– említette Fazakas Attila, a székelykeresztúri Hubertus Vadásztársaság igazgatója, hangsúlyozva, hogy a megszokottnál lényegesen kevesebb nagyvad nyomait látni az erdőben.
Abban egyetértenek a szakemberek, hogy a medvék téli álma után tavasszal kezdődhetnek a problémák, amikor felbátorodnak az állatok, s nagy károkat okoznak a gazdálkodóknak.