Mozaik

Egyre több a víz a Velencei-tóban

Smaria/Országalbum
Smaria/Országalbum
Már 12 centimétert emelkedett a vízszint.

Több sikertelen feltöltési kísérlet után a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) december első napján megnyitotta a Pátkai-víztározó zsilipjét, és egy hétnaposra tervezett újabb vízeresztést követően sem zárta el. Ezt azért tehették meg, mert a vízminőségi adatok végre megfelelőnek bizonyultak, írta meg a pecaverzum.hu.

December elején 80 centiméteren állt az agárdi vízmérce, azóta jelentősen emelkedett a Velencei-tó vízszintje, január 12-én 92 centimétert mértek.

Kapcsolódó
Életveszélyes a Velencei-tó jegére menni
Aki a tiltás ellenére rámegy, szabálysértést követ el.

A Zámolyi-víztározót teljesen leengedtük, most a Pátkai-víztározó vízszintjét pedig folyamatosan csökkentjük

– nyilatkozta Siklós Gabriella. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője elmondta, Pátkán jelenleg 454 centiméter a vízállás, amit egészen 370-ig csökkentenek. Ez további 5-6 centi vízszintemelkedést jelenthet a Velencei-tóban.

A Velencei-tó befagyása a vízutánpótlást nem befolyásolja. A Pátkai-víztározóból a további 84 centit várhatóan pár héten belül átfolyatják a Velencei-tóba, amely elkezdett befagyni.

Ezzel kapcsolatban a Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai felhívták a figyelmet, hogy a tó jegének vastagsága még nem megfelelő, ezért azon tartózkodni életveszélyes. Aki a tiltás ellenére rámegy, szabálysértést követ el.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője továbbra is a legnagyobb problémának a csapadékhiányt látja.

A megoldás az eső lenne, de az sajnos nincs

– fogalmazott a szóvivő.

Kapcsolódó
Elektromosan születik újjá a Velencei-tó sétahajója
Egy régi kedvenc, a Gárdony hajó kap hamarosan új motort.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik