Mozaik

Nem férnek el a vitorlások a balatoni kikötőkben

Országalbum
Országalbum
Több száz tulajdonos szeretné bóján tartani hajóját a Balatonon.

Elfogytak, vagy megfizethetetlenek lettek a kikötőhelyek a Balatonon, ezért több mint 210 vitorlástulajdonos jelezte írásban, hogy szeretné bóján tartani hajóját. Szakértői csapat alakult, hogy feltérképezzék a múltban létező, mára már elfeledett bójázás lehetőségeit, írta meg a hirbalaton.hu.

A helyzet meglehetősen rossz. Megoldást kell keresni a kikötőből kiszoruló hajók elhelyezésére, mert lehet, hogy a legtöbb veszélyes hulladékként végzi.

Kapcsolódó
Vízre került az első új balatoni komp
40 éve nem volt új hajója a Balatonnak.

A hozzánk beérkező panaszlevelekből észleltem a bajt, és megkerestem azokat, akik segíteni tudnak. Végignéztük, hogy mi lenne a teendő, hogy lehetne ezt megoldani, milyenek a jogszabályok. Elvileg a Balatonon nem tiltott a bójázás. Egyébként az északi parton a múlt század végéig főleg ily módon álltak a csónakok és vitorlások. De ezek megszűntek, a kikötők beszippantották a hajókat

– mondta Gerő András, a szakértői csapat tagja.

Az igazság az, hogy most is több száz hajó van bóján a Balatonon, azok, amik áldozatként kikerültek a kikötőkből. Van, amelyik házilag barkácsolt eszközön áll, például egy kibetonozott traktorgumira kötve. De ez nem környezetkímélő, ráadásul veszélyes. Főképp ha elsüllyed egy hajó, és egy vitorlás beleszalad.

Nemrég egy ilyen víz alá került vitorlást szedett ki a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata, mivel a tulajdonosnak arra sem volt pénze, hogy hajóját kiemelje a mederből. A mentést egyedülálló módon közadakozásból oldottuk meg. Mindez arra ösztönzött bennünket, hogy szervezzünk meg a hatóságok tudtával egy szabályozott és biztonságos bójázást a tavon

– fejtette ki Gerő András.

Kapcsolódó
Megdőlt a hajózási rekord a Balatonnál
A kiemelkedő nyári és őszi forgalom után már októberben megközelíti a 2 milliót a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) összesített utasforgalma a 175. hajózási szezonban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik