Néhány tengerparton olcsóbb az ingatlan a balatoninál

Magyar viszonylatban a balatoni ingatlanárak sosem voltak alacsonyak, mostanra pedig már ott is tapasztalhatjuk az ország többi részén is jelentkező árrobanást. Az árak növekedése a szakértők szerint nem is fog mostanában megállni.
Kapcsolódó cikkek

A népszerű balatoni városokban az ingatlanárak már meghaladták az egymillió forintot négyzetméterenként. Ez pedig azt jelenti, hogy akár már olcsóbban is kaphatnánk helyette tengerparti apartmant – írja a Pénzcentrum.

Kapcsolódó
Tengerparti hangulatot varázsoltak Bécs belvárosába
Homokos strand, nagy zöldterület és széles gasztronómiai kínálat. Kell ennél több?

Tihanyban már 1,8 millió forint az átlagos négyzetméterár, Balatonföldváron közel 1,4 milliós, de Zamárdiban, Alsóörsön, Balatonakarattyán és Balatonfüreden is egymillió fölötti négyzetméterárakkal kell kalkulálni.

A görögországi Halkidiki-félszigeten 170 ezer euróért (kb. 64 millió forintért) már egy jó kis 70 négyzetméteres tengerparti házat kaphatunk, tehát a 914 ezer forintos négyzetméterárával kedvezőbb, mint egy átlagos apartman a magyar tenger mellett.

Ugyanitt, de kicsit távolabb a tengertől – viszont tengerparti kilátással –  már 557 ezer Ft/m2 áron csaphatunk le egy ingatlanra, Trogirban egy tengerre néző lakásért 869 ezer Ft/m2 árat kell fizetnünk.

Azt azért fontos megemlíteni, hogy míg balatoni nyaralók nálunk a luxusterméknek számítanak, addig a nem annyira felkapott tengerparti apartmanokról ez nem feltétlenül mondható el.

A balatoni ingatlanárak villámgyors emelkedése több tényezőnek köszönhető

Mindezek viszont nem jelentik azt, hogy a magyar vevők rohannak a tengerekhez ingatlant venni, a fenntartási és utazási költségeket beleszámolva még mindig olcsóbbnak, kedvezőbbnek számít a magyarországi üdülő.

Kapcsolódó
Balatonfüred ledózerolná a kísértetvárost
A volt görög falu építészetileg vállalhatatlan, a funkciója tulajdonképpen megszűnt.