Mozaik

Bezár a Velencei-tó kultikus étterme

Nádas étterem/facebook
Nádas étterem/facebook
Üzletközpont épül a helyén.

Július 3-án nyit ki utoljára, azután végleg bezárja kapuit a sokak által ismert, legendás helynek számító Nádas étterem Agárdon. A tényt közösségi oldalukon jelentették be. Úgy tudni, az épület helyén lakások és üzletközpont épül.

Kapcsolódó
Nem minden strandot javasolnak fürdőzésre a Velencei-tónál
Van strand, aminek kifogásolható a minősége.

Ezúton szeretnénk elköszönni minden kedves vendégünktől, akik 1993 óta ellátogattak éttermünkbe, megtiszteltek Bennünket bizalmukkal! Mivel 2022. JÚLIUS 3-án leszünk UTOLJÁRA NYITVA, így nehéz szívvel búcsúzunk, hiszen majd 30 éve – az étterem tulajdonosaiként – itt töltöttük életünk nagyon nagy részét

– írták ki közösségi oldalukon a tulajdonosok.

Mivel a generációváltást semmilyen formában nem lehetséges, már 5-6 évvel ezelőtt megfogalmazódott bennük a gondolat, hogy meg kell válniuk a helytől. Most adódott egy lehetőség melyben a város fejlődésének érdekében a helyi önkormányzat is támogatta a zárást.

A jövőt illetően is egyértelmű tájékoztatást adtak az étterem tulajdonosai.

A különböző feltételezések, találgatások lezárásául szeretnénk mindenkit tájékoztatni, hogy az étterem helyén egy gyönyörű szép épületegyüttes fog megvalósulni. Az városban lakók, és az idelátogatók számára igényes üzletek kialakítása – akár lehet benne NÁDAS ÉTTEREM is – és lakások létesítése kezdődik. Ennek a kivitelezése természetesen a bontással fog kezdődni, hiszen a 80-as években készült épületet már nem lehet másképp hasznosítani

– szögezték le a tulajdonosok.

Kapcsolódó
Újra elkerítik és fizetőssé teszik a Velencei Korzó egy részét
VIP-részt ígérnek minőségi szolgáltatásokkal.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik