Mozaik

Idén is megrendezik a gyertyaúsztatást Szentendrén

Gyertyaúsztatás Szentendrén/Facebook
Gyertyaúsztatás Szentendrén/Facebook
A sok gyertya olyan, mintha szentjánosbogarak táncolnának a víz felett.

Minden évben megrendezik, így szinte hagyománynak számít Szentendrén júliusban a gyertyaúsztatás. Ilyenkor romantikus fényekben pompázik a Duna. A különleges estét idén július 16-ra tervezik, a programok pedig 20 órától kezdődnek majd, adta hírül az esemény Facebook oldala.

Kapcsolódó
Száz hajó felvonulásával nyitották a szezont a Dunakanyarban
A turisztikai szezon nyitányaként mintegy száz hajó vett részt a II. Dunakanyari hajós felvonuláson vasárnap Szob és Verőce között.

A különleges est idén szerényebb körülmények között valósul meg, mint az eddig megszokott, ám a fergeteges hangulat garantált lesz.

Az eseményre látogatók elsőként a Tarsoly Zenekar koncertjét hallgathatják meg, majd este fél tízkor sor kerül a gyertyaúsztatásra, Szentendre egyik leglátványosabb programjára. A gyertyaúsztatás után táncház is lesz

– áll a közleményben.

A Duna érintett szakaszát az esemény idejére lezárják, a speciális mécseseket pedig hajóról engedik a vízre. Mivel a szervezők az eseménnyel nem szeretnék a Dunát és a környezetet szennyezni, az útjukat megtett mécseseket természetesen begyűjtik majd az esemény végén, de közben is ügyelnek, hogy semmiféle baleset ne történhessen.

Mindenkit szeretettel várnak a Duna ünnepén!

Kapcsolódó
Hol ered a Duna? Máig nem zárult le a viccesnek tűnő vita
Németországban a mai napig vita tárgya, hogy pontosan hol is van a Duna forrása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik