Mozaik

Meghiúsulhat az Avasi kilátó tervezett felújítása

Wikimedia Commons
Wikimedia Commons
Az eredeti 530 milliós költségvetést az építőipari infláció jelentősen megemelte, és lejárt az építési engedély is.

Az Avasi kilátó felújításának terveit Viszlai József Ybl-díjas építész készítette, akt arról kérdezte a Boon-t, hogy hol tart most a kilátó felújításának ügye, várható-e, hogy a közeljövőben elinduljon az építkezés.

Négy hónap megfeszített munkával csináltuk meg a kiviteli terveket. Aztán eltelt másfél év, a Miskolc Holdingtól átkerült az önkormányzathoz a lebonyolítás, közben lejárt az építési engedély, melynek újbóli megszerzése is hónapokba telik. Az eredeti 530 milliós költségvetést az építőipari infláció jelentősen megemelte

– válaszolta az építész. Mint fogalmazott: nem tudja, hogy ebből a pénzből az építőipari és a forint infláció miatt mit tudnak megvalósítani, ha elkezdődne a rekonstrukció. Pedig szükség lenne a szerkezet megerősítésére, hőszigetelésre, a nyílászárók cseréjére, hiszen építése óta, 60 éve nem nyúltak hozzá érdemben az építményhez.

Az építész nem érti, miért kellett ennyi ideig húzni az előkészületeket, és attól tart, már a pályázati pénzek sem lesznek elégségesek az építkezésre, mire a kivitelezői pályáztatást eredményesen lefolytatják.

A történelmi Avas fejlesztésének további lépései kapcsán a Boon érdeklődött a miskolci önkormányzatnál, de választ nem kaptak kérdéseikre.

Kapcsolódó
Az Avasi kilátó az ország legmagasabb karácsonyfája
Adventtől Vízkeresztig gyönyörködhet mindenki a különlegesen kivilágított miskolci kilátóban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik